Június 9.

2024.05.23. 10:41

Menczer Tamás: hazudik, aki szerint nem a háború vagy béke kérdése a legfontosabb Európában (videó)

Aki azt mondja, hogy ma Európában nem a háború vagy béke kérdése a legfontosabb, az egészen egyszerűen hazudik – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóban, amely egy részlet az M1 aktuális csatornának adott interjújából.

MW

Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Menczer Tamás kijelentette, hogy nyilvánvalóan a legfontosabb téma és kérdés ma az, hogy háború felé megy Európa vagy béke felé.

Hozzátette, hogy a „legfrissebb és legdurvább” hír szerint Emmanuel Macron francia elnök pártszóvivője arról beszélt, hogy NATO-csapatokat kell küldeni Ukrajnába, amit – tudomása szerint – még senki nem mondott korábban.

Arról már beszéltek, hogy be kell küldeni nyugati csapatokat, különösen ha az oroszok áttörik a frontot, ezt mondta a francia elnök is, meg Joe Biden emberei is mondták, meg mások is mondták, de hogy NATO-csapatokat kell beküldeni, ilyet tudomásom szerint még senki nem mondott, ez egy újabb vörös vonal, amelyet átléptek, esetünkben a francia elnök szóvivője, és azt mondta, hogy azért kell NATO-csapatokat beküldeni, hogy kiváltsák a nem harcoló ukrán csapatokat, hogy azok el tudjanak menni a frontra

– fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Menczer Tamás szerint a NATO-csapatok beküldése az első lépés, a második pedig az lenne, hogy „ha már ott vannak a NATO-csapatok, akkor harcoljanak is egy kicsit”.

„Ha oda a NATO-csapatok bemennek, az egyet jelent a NATO és Oroszország konfliktusával, ami meg egyet jelent a harmadik világháborúval. Tehát, jó lenne, hogyha ilyen iszonyú felelőtlen mondatokat senki nem mondana. NATO-csapatokat akarnak beküldeni. Mi ellen tudunk menni és ellen tudunk tartani június 9-én a választás során”

– hangsúlyozta a politikus.

A megosztott videó alatti hozzászólásában Menczer Tamás azt írta: 

„Megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát! Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz!”

– tette hozzá.

Menczer Tamás: erőt kell mutatnunk, mert a háborúpártiak a gyengéket bedarálják

A szlovák miniszterelnök, Robert Fico elleni merénylet rávilágított, hogy ebben a helyzetben a magyaroknak oda kell állniuk Orbán Viktor miniszterelnök mellé és erőt kell mutatniuk - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás a műsorban kifejtette, hogy Szlovákia békepárti miniszterelnökére ötször rálőttek a nyílt utcán, négyszer eltalálták és még mindig súlyos állapotban fekszik a kórházban, az életéért küzd.

Szlovákia belügyminisztere ezt követően azt mondta, lehetséges, hogy a merénylőnek társai is voltak. 

Szerintem érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon hányan vadásznak Európában a békepárti miniszterelnökökre, arra a kettőre, Orbán Viktorra és Robert Ficora

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy 

Robert Fico nagyon fontos időszakban esett ki a harcból: „nekünk most kétszeres, többszörös erővel kell küzdenünk a békéért, a béke védelme érdekében”.

Hozzátette, hogy most Orbán Viktor maradt az egyetlen „akcióképes” békepárti miniszterelnök.

A kommunikációs vezető szerint azt a kérdést is érdemes feltenni, hogy mit tudnak tenni ilyen helyzetben a magyarok: 

„azt tudjuk tenni, hogy odaállunk Orbán Viktor mellé, erőt kell mutatnunk, mert a háborúpártiak a gyengéket bedarálják”.

A politikus példaként Németországot hozta, amely kezdetben sisakokat szállított az ukrajnai háborúba, most pedig a tankoknál és a sorkatonaság bevezetésénél tartanak.

Menczer Tamás arra kért mindenkit, hogy vegyen részt a Békemeneten és június 9-én a választáson is támogassa Orbán Viktort.

Elmondta azt is, hogy aki azt mondja, hogy ma Európában nem a háború vagy béke kérdése a legfontosabb, az egészen egyszerűen hazudik.

Menczer Tamás kijelentette, hogy nyilvánvalóan a legfontosabb téma és kérdés ma az, hogy a háború felé megy-e Európa vagy a béke felé.

Hozzátette, hogy a „legfrissebb és legdurvább” hír szerint Emmanuel Macron francia elnök pártszóvivője arról beszélt, hogy NATO-csapatokat kell küldeni Ukrajnába, amit - tudomása szerint - még senki nem mondott korábban.

Arról már beszéltek, hogy be kell küldeni nyugati csapatokat, különösen, ha az oroszok áttörik a frontot, ezt mondta a francia elnök is, meg Joe Biden emberei is mondták, meg mások is mondták, de hogy NATO-csapatokat kell beküldeni, ilyet tudomásom szerint még senki nem mondott, ez egy újabb vörös vonal, amelyet átléptek, esetünkben a francia elnök szóvivője, és azt mondta, hogy azért kell NATO-csapatokat beküldeni, hogy kiváltsák a nem harcoló ukrán csapatokat, hogy azok el tudjanak menni a frontra

– fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Menczer Tamás szerint a NATO-csapatok beküldése az első lépés, a második pedig az lenne, hogy „ha már ott vannak a NATO-csapatok, akkor harcoljanak is egy kicsit”.

Ha oda a NATO-csapatok bemennek, az egyet jelent a NATO és Oroszország konfliktusával, ami meg egyet jelent a harmadik világháborúval. Tehát, jó lenne, hogyha ilyen iszonyú felelőtlen mondatokat senki nem mondana. NATO-csapatokat akarnak beküldeni. Mi ellen tudunk menni és ellen tudunk tartani június 9-én a választás során

– hangsúlyozta a politikus.

Egy felvetésre azt mondta: Magyar Péter hiába tagadja, hogy háborúpárti, hiszen „tudjuk, hogy hazudik”, és ebben a kérdésben nem ő dönt, hiszen az utolsó önálló döntése az volt, amikor diktafonnal felvette a feleségével folytatott beszélgetését, meg hozzávágta a nadrágszíját.

Onnantól kezdve semmiben nem ő dönt, hanem azok, akik fizetik és akik irányítják. Azt lehet mondani, hogy ő egy fogott, kitartott, irányított ember, és semmiről nem dönt, és akik irányítják, azok meg ugyanazok, akik Márki-Zay Péternél is ott voltak, meg korábban is ott voltak, tudjuk jól, hogy azok mind háborúpártiak, ezért kell legyőznünk őket, és június 9-én le is fogjuk őket győzni.

Egy másik felvetésre, miszerint mekkora esélyt lát arra, hogy Gyurcsányék összefognak Magyar Péterrel, azt válaszolta, hogy 150 százalékot, csak az időpont a kérdés.

Kifejtette, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, és Karácsony Gergely főpolgármester azt mondták, hogy várják szeretettel Magyar Pétert, illetve az utóbbi egy osztrák lapnak azt nyilatkozta, hogy 2026-ban, ha kell, akkor összefogna velük.

Senki ne hagyja félrevezetni magát, ez ugyanaz a tánc és ugyanaz a nóta, amit már láttunk Márki-Zay Péternél

– emelte ki.

Hozzátette, hogy Márki-Zay Péter, miután megnyerte az előválasztást, azt mondta, hogy leváltotta az ellenzéket, és Magyar Péter is ezt hangoztatja. Később Márki-Zay Péter összefogott Gyurcsány pártjával, és most ugyanazt a „táncot” látjuk Magyar Péter esetében is – mondta Menczer Tamás.

A magyar uniós elnökséget ért előzetes kritikákról az igazgató azt mondta, hogy ezek mind a magyar békepárti álláspont miatti politikai támadások. Ezekkel szemben az igazság az - fogalmazott -, hogy a magyar kormány nem orosz, kínai, török, német, meg amerikai érdekeket képvisel, hanem a magyar érdeket, és ez 100 százalékig egybeesik az európai érdekkel, ugyanis az európai érdek a béke és a békével járó életszínvonal-emelkedés.

„Tehát mi, szemben a kritizálókkal, az európai érdeket képviseljük, ezt tettük eddig is; a migrációnál is ugyanígy támadtak bennünket, egyedül voltunk az álláspontunkkal és kiderült, hogy igazunk van, most is ez történik és ez fog történni”

– hangsúlyozta.

Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy 

jelenleg a brüsszeli döntéshozók nem a békét, hanem a háborút építik, s egyre világosabb az európai emberek számára is, hogy ami történik, az nem az ő érdekeiket szolgálja.

Ha megkérdeznék az embereket, akkor azt mondanák, hogy az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, nem akarunk odamenni harcolni és meghalni – fűzte hozzá.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában