Férfi kosárlabda

2023.10.14. 07:35

NB I – Nyolc hónapja már sikerült legyőzni a Körmendet, most megint meglepné a vasiakat a Sopron KC – videó

Szombaton 17.45 órakor a Sopron KC férficsapata Körmenden lép pályára NB I-es mérkőzésen. Nyolc hónappal ezelőtt 96–82-es győzelmet arattak Körmenden a soproniak.

Kisalföld.hu

A fehér mezes soproniak meglepetésre készülnek.

Fotó: Wölfinger Béla/SKC

Az előjelek akkor nem igazán voltak kedvezőek – mégis sikerült győzni. Most sem azok, hiszen két forduló után a Körmend veretlen, a soproni pedig még nyeretlen...

„Egyértelműen úgy utazunk Körmendre, hogy ismét nyerjünk – kezdte Bors Miklós, az SKC vezetőedzője. – A Szolnok ellen is volt esély a sikerre, hiszen a záróetap előtt még vezettünk, de a végjátékban sok volt a hiba. Ezek jó része még az összeszokatlanságból fakadt, a héten viszont, úgy érzem, végre igazán értékes szakmai munkát tudott végezni a társaság. Amellett, hogy természetesen a Körmend játékából is próbáltunk felkészülni, folytathattuk a később érkező játékosok beépítését a csapatba. Fontos, hogy úgy látom, végre fizikálisan is kezd egy szintre kerülni a társaság, és ez sokat jelenthet. Ha a hullámvölgyeket sikerül lerövidíteni, és tudunk stabil szintet hozni védekezésben és támadásban, akkor elérhetjük a célunkat és nyerhetünk Körmenden.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában