Murányi Károly több ezer aláírást gyűjtött - Puskás Ferenc és Carl Lewis a "skalpok" között

„Szenvedély, hit, kitartás és szerencse, elsősorban ezek a gyűjtés alappillérei” – mondja mosolyogva a 71 éves Murányi Károly, akinek győrszentiváni házában az egyik szoba szekrényét megtölti a mintegy háromszáz aláírásokkal és fotókkal teli album. A falakon bekeretezett újságcímlapok – mind eredeti, jegyzi meg a házigazda –, a magyar–angol 6:3 és a 7:1, egy Kocsis Sándor-akciókép, valamint Puskás Ferenc a BEK-serleggel a Real Madrid mezében a Miroir du Football elején. Az ajtó felett néhány sportzászló, valamennyinek külön története van. A Magyar Olimpiai Bizottságét többek között Palotai Károly, Keglovich László és Borkai Zsolt aláírása díszíti.

Az aranycsapat a kedvenc

Murányi Károly élete nagy részét a fővárosban töltötte, 1991 óta él Győrött. Tizenkét évig versenyszerűen teniszezett, korábban futballozott is az Építőkben. Az autogramgyűjtést nyolc-tíz évesen kezdte, de azt mondja, a korai értékes példányok az idők során elvesztek, néhányat napjainkra sem sikerült pótolnia.

„Az olimpiai játékok érmeseinek fotóit és aláírásait harminc éve gyűjtöm szisztematikusan – kezdi Murányi Károly. – Ebben különleges helyet foglal el a magyar labdarúgó Aranycsapat, amelynek a tagjait Budai, Lóránt és Lantos kivételével személyesen ismerhettem. Amellett, hogy szerepelnek az olimpiai aranyérmesek között, egy külön albumot is szenteltem nekik. Mindazok helyet kaptak benne, akik az Aranycsapat időszakában 1948-tól játékosként vagy edzőként érdekeltek voltak. Ez természetesen jóval terjedelmesebb lista, mint a szűken vett legismertebb tizenegy. Öt-hat résztvevő esetében még hiányzik is az aláírás, köztük például Zsédely Sándoré, akinek a pályafutása Győrből indult. Az Aranycsapatból Kocsis Sándor volt a kedvencem. Az okát is tudom, 1955-ben, Balatonlellén kisfiúként láttam a válogatottat és Kocsissal válthattam is pár szót. Ferencváros-szurkoló vagyok, ez szintén befolyásolhatott a választásomban. Több játékossal később rendszeresen tartottam a kapcsolatot, Czibor Zoltánhoz vasárnaponként bejártam a győri kórházba, amikor betegen feküdt, mindig tőlem várta az újságokat. Sajnos ott is halt meg szegény.”

Albumok egységes arculattal

Az albumok az újabb időkben egységes arculatot mutatnak: egy oldalon egy sportoló szerepel ugyanolyan méretű fotóval, alatta egy egységesített aláírásgyűjtő lap az olimpiai ötkarikával. Ha valaki két vagy több érmet szerzett az adott olimpián, akkor róla ugyanannyi fotó és aláírás kerül be a könyvekbe.

„A mintegy hétszáz magyar dobogósból ötvenhat aláírása hiányzik, a második világháború utáni időszakból viszont csak két versenyzőé nincs meg, dr. Nagy Ambrus vívóé és Szathmáry Elemér úszóé. Fájó hiány Bauer Rudolf dedikációja, a rokonával háromszor beszéltem telefonon, ennyiszer ígérte a segítségét, de sajnos a mai napig nincs a birtokomban. Amikre különösen büszke vagyok: dr. Prokopp Sándoré – az 1912-es olimpián sportlövészetben hadipuskában lett aranyérmes –, Kóczán Móré, aki papi hivatása miatt Kovács Miklós néven versenyzett és lett így bronzérmes gerelyhajításban szintén 1912-ben, aztán Varga Béla birkózóé, ugyancsak a stockholmi olimpia harmadik helyezettje volt. Rendkívül értékes aláírás Kabos Endre vívóé, aki a Margit híd bombázásakor halt meg és nem maradt leszármazottja, Petschauer Attila pedig munkatáborban veszítette életét. A legrégebbi autogram Hajós Alfréd úszóé, aki az első olimpiai bajnokunk volt 1896-ban Athénban. Ha a legeknél tartunk, akkor itt kell megemlítenem Csik Ferencet, berlini aranyérmes úszónkat, akit Sopron bombázásakor ért a halál, s Berty László és Piller-Jekelfalussy György vívókat.”

Telefonszámért aláírás

Sokszor kalandos úton kell beszerezni az aláírásokat. Wieland Károly melbourne-i bronzérmes kajakos 1956 után Németországban élt, miután sikerült megtalálnia, az volt az autogram feltétele, hogy keresse meg itthon a volt feleségét és kérje el a telefonszámát. Rokoni segítséggel sikerült, utána postafordultával érkezett is az aláírás. Murányi Károly annak idején a munkája révén került kapcsolatba Iharos Sándorral, aki zárkózott ember hírében állt.

Amikor évekkel később felkereste, a lakásán pihenő Iharostól egy közvetítő révén tudta megszerezni az aláírását. Szívélyesebb volt Kárpáti Rudolf, aki egy balesete után az ágya mellé ültette és úgy anekdotázott vele, Köteles Erzsébet pedig éppen a férjéhez indult a kórházba, amikor a lépcsőházban összetalálkoztak. Amikor megtudta, hogy mi járatban van, felhívta a lakásába, megkínálta kávéval és persze a dedikáció sem maradt el.

Összeszámolni is alig lehet a dedikációkat

„Pontosan nem tudom megmondani, hogy mennyi aláírásom van, az összeszámolásuk is tetemes időt venne igénybe. A külföldi érmesek száma tizennégyezer körül van és tőlük is sokat sikerült begyűjtenem. Hogy néhány ismertebb nevet is említsek: a müncheni olimpián hét aranyérmet szerzett amerikai úszó, Mark Spitz vagy a szintén amerikai, tízszeres olimpiai bajnok atléta, Carl Lewis, aztán Lionel Messi, az ő sportágát nem kell említenem. Budapesten Magyarország ellen tizennyolc évesen mutatkozott be a felnőttválogatottban és mindjárt ki is állították. Pekingben 2008-ban lett olimpiai bajnok. A kedvencem mégis Abebe Bikila etióp maratoni futó, az ő aláírását Garay Sándor egykori remek atlétánk közreműködésével kaptam meg. A legrégebbi a külföldiek között egy Harold Abrahams nevű angol sprinteré, aki 1924-ben, Párizsban százméteres síkfutásban nyert.

A gyűjtemény gyarapítása sok kitartást, kutatómunkát, nagy szenvedélyt igényel, és persze nagyon fontos a család megértése és támogatása is. Egy-egy régi aláírásért néha alaposan meg kell küzdeni. Rády József olimpiai bajnok vívóét például az unokájától kaptam meg úgy, hogy azt az édesanyja egykori iskolai ellen­őrzőjéből vette ki. Peterdi Pál egykor népszerű humoristánk Győrben tartott élménybeszámolót Gyarmati Dezsővel, aki dedikálta számomra a könyvét.

Peterdi ekkor ígért nekem egy aláírást Csuvik Oszkártól, az 1948-as vízilabdacsapat tagjától. Néhány hét múlva meg is érkezett egy kellemes hangú levél kíséretében és mellette nagy örömömre a borítékban küldött még két képeslapot az 1932-es és 1936-os bajnok vízilabdacsapat tagjainak aláírásával. Szepes Béla ezüstérmes gerelyhajító később ismert grafikus lett, az ő kézjegyét egy barátomtól kaptam meg, a birtokában lévő aláírt képből vágtuk ki. Itthon öt-hat jelentős gyűjtőről beszélhetünk, köztük vagyok én is. Vannak külföldi cserepartnereink, de ha a sors rákényszerít, akkor veszünk is aláírást. Egy-egy ritkaságért húsz-ötvenezer forintot is elkérnek. A külföldi gyűjtők többsége hatalmas előnyt élvez velünk szemben, ugyanis náluk sok sportágban számos világ- és Európa-bajnokságot rendeznek, amelyeken könnyebb gyűjteni, mint itthon.”

Már érkezéskor várta Tokió bajnokait

A hobbi nem hagy pihenőt, Murányi Károly is ott sorakozott a várakozók között a Tokióból hazaérkező olimpikonok fogadásán.

„Minden sportolónk nagyon készséges volt, de közülük is szeretném kiemelni a kedvessége miatt Szilágyi Áront. Hihetetlen türelemmel viselte az autogramkérők rohamát. Néhány kivétellel sikerült begyűjtenem a tokiói érmeseink aláírását is, csupán néhány hiányzóm van, Siklósi Gergelyen és Berecz Zsomboron kívül a több vízilabdázó, úgymint Gyöngyösi Anikó, Hárai Balázs és Zalánki Gergő. Rövid időn belül ezeket is pótolom. Igyekszem őket személyesen felkeresni egy meccs vagy valamilyen esemény alkalmával. Régebben a gyűjtés egyik meghatározó módja a levelezés volt, napjainkra ez problematikusabb lett. Sokszor nehéz a helyzetünk, hiszen ha a biztonsági személyzet szigorúan végzi a dolgát, akkor nem nagyon tudunk a versenyzők közelébe kerülni, akik általában nem veszik zaklatásnak a kéréseinket, néha még az őrök elé is kijönnek egy-egy fotóra vagy aláírásra. Segítő is mindig akad, az egyik alkalommal például Nerea Pena vitte oda a fotókat a Vipers játékosainak.”

Kiállítás az 1956-os olimpiáról

Eddig tíz kiállítást rendezett a gyűjteményéből, ezekből az 1956-os melbourne-i játékok emlékezetére a legbüszkébb. A győri rendezvényt öt olimpiai érmes is megtisztelte, név szerint Bolvári Antal, Sákovics­­né Dömölky Lídia, Mohácsi Ferenc, Köteles Erzsébet és Tass Olga.

„Ehhez kapcsolódik egy történetem. A magyar vízilabdacsapatban Zádor Ervin volt az, aki vérző fejjel szállt ki a vízből az oroszok elleni döntőben. Az olimpia után kint maradt, de sikerült megszereznem az amerikai címét és küldött is pár aláírást. Ha jól tudom, akkor 1956 után csak egyszer látogatott haza, ezáltal még jobban felértékelődtek az autogramjai.”

A legközelebbi alkalom a CSZKA Moszkva, a Rosztov-Don és a Brest női kézilabdacsapatainak látogatása lesz, ahol a francia, az orosz és a norvég játékosoktól igyekszik autogramot kérni. A Duna Arénában pedig október elején úszógálát rendeznek, ez szintén jó gyűjtői terepnek ígérkezik. Nincs megállás, jó néhány albumnak még van hely a szekrényben.