2014.08.19. 14:07
SKC - Kilenc játékossal kezdtek
Kilenc játékossal hétfőn délelőtt elkezdte a felkészülést a 2014/15-ös évadra a Sopron KC férficsapata.
A „kilencek" közül hat már az előző évadban is Sopronban kosarazott, így Takács Norbert, Tóth Gergely és Trepák Zoltán, mellettük három, az előző évadban az U23-as bajnokságban kosarazó ifjú titán, Molnár Márton, Ruják Bence és Rátvay Tamás állt edzésbe.
A három új – pontosabban két új és egy visszatérő – játékos is fiatal. A nyáron az U20-as válogatottban szereplő bedobó, Bakk Krisztián néhány Szombathelyen eltöltött év után tér vissza Sopronba. Az irányító Bán Tibor szintén tagja volt az U20-as csapatnak s szintén a vasi megyeszékhelyről érkezik, a kettes és a hármas poszton bevethető 18 éves Kántor Olivér eddig Körmenden játszott.
Sabáli Balázs, a soproni csapat szakvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, az első két hétben ezzel a kilenc kosarassal dolgoznak. Ami az idegenlégiósokat illeti, itt még minden képlékeny. Az előző évadban az SKC-ban szerepelt játékosokat sem „felejtette el" a klub és a szakvezetés, de új kiszemeltek is vannak. A tervek szerint irányító, továbbá kettes-hármas, valamint centerposztra igazolna külföldi kosarast a klub. Sabáli reméli, szeptember elejétől kialakul, s együtt készülhet majd a teljes keret.
Az SKC két válogatottja, Dénes Gábor és Ruják András szeptember 1-jén kapcsolódik be az edzésmunkába.
Mint ismeretes, Tóth Gergely deréksérülése miatt eljött a válogatott edzőtáborából. A balkezes kosaras is edzésbe állt, jelenleg gyógytornára jár és most nincsenek fájdalmai.
A csapat Sopronban készül, a tervek szerint az első edzőmeccsét szeptember 5-én a Falco ellen játssza majd.
A soproni szurkolók addig sem maradnak tétmeccsek nélkül, augusztus utolsó napjaiban ugyanis Sopron ad otthont az U23-as bajnokság döntőjének. Ezzel kapcsolatban Sabáli azt mondta: nem túl szerencsés, hogy az alapozó időszak közepére illesztették be az illetékesek a háromnapos, tétre menő bajnoki döntőt...