A gimnáziumi osztályok az egykori levéltár helyére költöznek

2024.05.27. 11:53

Kétmilliárd forintos fejlesztés – Bővül és meg is újul a Piarista-iskola Mosonmagyaróváron – fotók

Kétmilliárd forintos fejlesztésből új résszel bővül a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, az alsó tagozatnak helyet adó épületszárny pedig megújul. Helyszínbejáráson tekinthettük meg, hol tartanak a munkálatok az egykori levéltár épületében.

Mészely Réka

Javában zajlik a Piarista Gimnázium új épületszárnyának kialakítása: munkálatokat Nyerges-Zombó Katalin, Árvay István és Zsódi Viktor sajtóbejáráson tekintette meg.

Fotó: Kerekes István

Amint arról korábban „Egymilliárd forintból bővül a Piarista Gimnázium” címmel beszámoltunk, a levéltár kiköltözött, és megkezdődhetett a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium új szárnyának kialakítása. A CAN Architects Studio Kft. társalapítója, Cseh András egykori öregdiákként tervezte meg az új iskolaszárnyat. Egy korszerű pedagógiai intézményt álmodott meg, négy-négy tanteremmel a földszinten és az emeleten, kiszolgálóhelyekkel, ahol bontott órák megtartására is lehetőség nyílik kisebb tanulószobákkal, kihasználva a lépcső alatti teret, kisebb zugokat.

Nagy lehetőségeket rejt a tetőtér, ahol egy nagyobb közösségi teret tudnának kialakítani. A belső udvart is befedik – ott egy lépcsőzetes, átriumszerű "tanulási táj" kap helyet a pedagógiai innováció keretében, és ahol akár több osztálynak is tudnak előadást tartani. A korábbi terveket az egykori határőrlaktanya helyére ugyancsak a CAN Architects készítette. Cseh András korábban elmondta: egy többéves közös gondolkodás eredményét tükrözik a mostani elképzelések is.

A munkálatok előrehaladtáról a sajtó jelenlétében győződött meg az egykori iskolaigazgató, mára piarista tartományfőnök, Zsódi Viktor és Árvay István mosonmagyaróvári polgármester, akiket az átalakított falak között Nyerges-Zombó Katalin iskolaigazgató kalauzolt. 

– A tervek szerint október végére végeznek az új épületrésszel, ekkora várható a műszaki átadás. Az osztályok majd januártól költöznek át – osztotta meg érdeklődésünkre Zsódi Viktor. 

A körbevezetés során kiderült: volt, ahol falakat vettek ki, hogy nagyobb tereket kapjanak, máshol meg éppen új falakat emelnek. 

Nyerges-Zombó Katalin elmondta: jelenleg ötszáz diák tanul az intézményben. Az új épületszárnyat 240 tanuló befogadására álmodták meg: itt kap helyet a gimnázium. Egyébként eddig egy-egy osztály volt évfolyamonként, viszont felmenő rendszerben kilencediktől már két osztályban fogadják a diákokat. Indul a honvéd kadétképzés, továbbá népszerű a nyelvi- és média képzés is. 

Az intézmény fenntartója és vezetője még arról is beszámolt, hogy az alsó tagozat is megújul, egymilliárd forintos támogatással. A közbeszerzés lezárult, a nyár folyamán szeretnének végezni a nyílászáró cserékkel, a villamoshálózat- és fűtésfelújításával, továbbá a vizesblokkok rekonstrukciójával. Hozzátették: régi nagy álom egy új tornacsarnok. A koncepciótervek elkészültek a régi tornaterem helyére.

– Mosonmagyaróvár kitörési pontja a minőségi középfokú oktatás – vette át a szót Árvay István. A városvezető szerint mintegy kétszáz mosonmagyaróvári középiskolás tanul Győrben. Minőségi oktatással sokukat lehetne a városban tartani. Egy modern, felújított iskola is alkalmas lesz erre. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában