Egyforma esély mindenkinek

2023.09.22. 15:13

Esélyek Napja Tatabányán a Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvánnyal

Tatabányán több mint három évtizedes múltra tekint vissza a Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány. Célja már a kezdetekkor is az volt, hogy felkarolja a mássággal élőket, támogassa őket, lelki támaszt nyújtson számukra. Kulturális, művészeti, autós ügyességi és sportprogramokat is szerveztek, gyakran az épekkel és a mássággal élőkkel együtt.

Kiss T. József

 „Igazából figyelemfelhívás volt ez a program az épek felé. Hiszen a mássággal élők is ugyanolyan emberek, mint mindenki más, sőt, van, amiben jobbak ép társaiknál is. A civil szervezet egyik alapítója és motorja a néhai Adamecz László volt, aki tavaly váratlanul hunyt el. Szívén viselte lelki társainak sorsát, hiszen ő maga is időnként segítségre szorult. Szinte járni sem tudott, beteg volt, de meggyógyult, mert hitt benne. „Váratlan volt a halála, tavaly elmaradt a Léleksegítő alapítványunk Esélyek Napja programja, Laci nélkül akkor nem tudtuk volna megrendezni” – mondta el Péntek Szilveszter, az alapítvány elnöke. Idén viszont összefogással, bevonva a bánhidai Puskin Művelődési Házat és a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Vármegyei Egyesületét, közösen rendezték meg az Esélyek Napját. Idén először, a Lélekemelő Műhely segítségével, az autizmussal élők fiatalok kiállítását is megtekinthették az érdeklődők. A versenyre érkeztek Komárom-Esztergom vármegyén túlról, Budapestről, Győrből és Pápáról is. 

 

A megnyitón Péntek Szilveszter, a Léleksegítő Alapítvány elnöke, Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere és Bencsik János országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket.

A Puskin Művelődési Házban és környékén megszervezett különleges programokat több mint százan próbálhatták ki. Összemérve tudásukat, ügyességüket több kategóriában, többek között szkanderben, bocciában, dartsban és íjászatban versengtek egymással az épek és a mássággal élők. Megmutatták, hogy mindenkinek egyformán van esélye. A Turul Kupán a mozgáskorlátozottak autós ügyességi versenyen mérhették össze tudásukat. A Humanitás Kupán a mozgáskorlátozottak és a kerekesszékesek ügyességi versenyére került sor. 

Nagy sikert aratott a zumbabemutató, majd a közös tánc és az autizmussal élő fiatalok műsora. A Lélekemelő Műhely folyamatosan várta a lelki megújulást keresőket, illóolajok kipróbálása, hangtálazás mellett masszázsra is volt lehetőség.

Az  operettműsor kellemes dallamai után az eredményhirdetéssel ért véget a rendezvény. A díjakat Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Péntek Szilveszter, a Tehetséggondozó és Léleksegítő Alapítvány elnöke adták át.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában