A hét embere – Ötvenöt éve szórakoztatja közönségét Bertalan Péter, a kónyi zenész

Bertalan Péternek a zene a mindene: az élete, a munkája, a hobbija, a kikapcsolódása. Ha pihen, akkor is muzsikál. A kónyi zenész ötvenöt évvel ezelőtt „lépett be” a szórakoztatóipar kapuján, áprilisban jubileumi gálaműsorral ünnepli meg a jeles évfordulót.

– Ha jól tudom, úgy kezdődött, hogy a dédimamájával elmentek tejért. 
– Igen, dédimamám egyszer elvitt magával tejért, ahol a hátsó szobából hallottam kiszűrődni valami zenefélét. Kiderült, hogy a gazda fia harmonikázik odabent. Négyéves voltam ekkor és elvarázsolt. Aztán iskolás lettem és a nagyapámtól kapott pénzből vettem meg az első hangszeremet. Húztam-vontam, örültem neki. A szembeszomszédunk, Csikainé Herold Franciska néni meghallotta és pártfogásába vett. Nagyon szép hangja volt és nagy türelme hozzám. Ő énekelt, én pedig húztam és addig-addig irányított, míg rátaláltam a hangokra. Az első ember volt az életemben, aki erre a pályára terelgetett. Néhány év múlva a szüleimtől egy lengyel, már komolyabb harmonikát kaptam karácsonyra, majd a nagybátyám igazi, nagy hangszerét kaptam kölcsön. 
– Az újabb harmonikáért viszont meg kellett dolgozni. 
– A szüleim tudták, hogy mi a nagy vágyam. Édesapám egyezséget ajánlott: ha lemorzsolok egy góré kukoricát, az árából vesz nekem egyet. Úgy gondolta, fiatal gyerekként erre nem leszek képes, de megcsináltam. A kukoricát eladta, de a pénz kevés volt, ezért képesek voltak hitelt felvenni hozzá és 7900 forintért megkaptam a harmonikámat. Óriási pénz volt, hiszen 1965-öt írtunk. Nagyon szerettem, örömmel játszottam, amikor csak tudtam. 
– Még a pártházba is beszöktek a barátjával. 
– Rácz Tibor barátom, ma elismert nőgyógyász orvos, szépen orgonált, zongorázott. Vele másztunk be az ablakon, mert a pártházban volt zongora. Muzsikáltunk, de kizavartak bennünket. Meghallotta viszont Szamay Pista bácsi, a kónyi cukrászmester, aki maga is harmonikás volt. Ő biztatott, abba ne hagyjam, és már mint „hangszertársak”, együtt gyakoroltunk. Ő is meghatározó ember a pályafutásomban. 
– Még mindig autodidakta módon fejlesztette magát? 
– Középiskolás lettem és zenét tanulni Győrbe jártam Kulacs Béla karnagy úrhoz. Nagyon jó iskola volt. Közben híre ment, hogy zenélgetek és megkeresett a híres kónyi cigányzenekar, a Csányi banda. Hatalmas élmény volt, lakodalmakon, osztálytalálkozókon, családi összejöveteleken játszottunk. Még a régi csornai Koronában is muzsikáltunk 1969 búcsúján. Később a szintén neves Fészky együttesbe is felkértek, velük is élmény volt a játék. Nyolc és fél évig játszottam különböző zenekarokban, de készültem már az önállóságra is. 1984-ben váltottam és azóta egyedül lépek fel. 
– Miért váltott és választotta a szólót? 
– Így biztonságosabb, nem kell alkalmazkodnom senkihez, csak magamra számíthatok és nem kell csalódnom senkiben. 

– Közben folyamatosan tanult és nem is akárkiktől. 
– Az Országos Szórakoztatózenei Központ vizsgabizottságának elnökéhez, Herrer Pálhoz jártam, aki javasolta, hogy végezzem el Tabányi Mihály képzését is. A harmonikakirály felvett és nagyon sokat tanulhattam tőle. 
– A zene volt minden, de azért élte a civil életét is. 
– Igen, 1974-ben megnősültem, megszületett a fiam és a lányom, és közben dolgoztam a vagongyárban 1992-ig. Akkor hívott Salakta Tibor barátom a Komédiás étterembe főállásban zenélni. Hétfőtől szombatig voltunk nyitva, népszerű hely volt, sokan jártak hozzánk. 
– Az 1990-es években járunk már, amire azt mondják, az élő zene, a mulatós lejtmenete volt. 
– Hirtelen nagyon sokan lettünk a piacon. Az éttermi zenekarok feloszlottak, sokan kezdtek önálló karrierbe. Vettek egy szintit, egy kütyüt és vállalták a rendezvényeket. Én visszamentem a régi szakmámba és 2009-ben egy osztrák cégtől mentem nyugdíjba. 
– A zene ezekben az években nem is szólt? 
– Dehogynem, anélkül nem tudtam volna létezni. A fő vonal mindig is az volt, de a családot nem tudtam volna eltartani belőle. 
– A család hogy viselte az éjszakázást, a gyakori távollétet? 
– Hatalmas segítség volt a család. A feleségem, Kata biztos hátteret adott nekem a gyerekekkel együtt. Májusban leszünk ötvenéves házasok. 
– Manapság honnan érkeznek felkérések? 
– Nagyon változó. Lakodalmak, családi rendezvények a szűk körtől egészen az ötszáz fős fesztiválig. Kiállításmegnyitók, jótékonysági fellépések. Szívesen játszom idősek otthonában vagy éppen kórházban, betegeknek. 
– Ötvenöt év nagyon hosszú idő. Mi tartotta a hangszer mellett ennyi éven át? 
– A harmonika a világ legszebb hangszere. Az egyetlen, amit a zenész átölel és a testéhez szorítva játszik rajta. Élvezem a mai napig, ha közönség előtt, akkor is, ha a saját stúdiómban, akkor is. 
– Melyik a kedvenc dala, nótája? 
– Nincs kimondottan kedvenc dalom. Ami a repertoáromba bekerült, az mind kedves, hiszen valamikor közkedvelt sláger volt.