Kisalföld logö

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Heten haltak meg az úton Mezőörsnél - Mondják a gyerekek, hogy apa meghalt, de még nem értik

A véletlenek sorozata kellett ahhoz, hogy az a két autó, amely vasárnap egymással ütközött s kigyulladt, egyszerre legyen egy helyen. A mozaikokat az érintett családok történetével együtt összeraktuk.
Mint ismert, egy Audi és egy Opel ütközött össze Mezőörsnél. A vizsgálatok jelen állása szerint a Kisbér felől érkező Opel sofőrje egy előzés után elvesztette uralmát a kocsi felett, s így ütközött össze a szemből szabályosan érkező Audival. Az Opelben egy pár utazott; az Audiban egy család: apa, anya és a kisfiuk, illetve két másik férfi. Az utóbbiakkal kezdjük. 

Az Audi A6-os Nagy Ádámé volt, a háromgyermekes fiatal (25 éves) édesapa február elején vette meg álmai autóját. Úgy tervezte, hogy leteszi a jogosítványt, s amire meglesz a papír, vezetheti a járművet.  A kocsi javításával azonban hamarabb elkészült Ádám, mint hogy eljutott volna a tanfolyamra. 

Vasárnap reggel a család egyik barátja, s egyben szomszédja, H. László megkérte Ádámot, segítsen nekik, vigye be őket Győrbe. Az ő autójuk ugyanis elromlott. Úgy tudjuk, Lacika, László nyolcéves kisfia betegeskedett, orvosnak kellett megmutatni. Ádám ugyanakkor – mivel a jogosítványa még nem volt meg – egyelőre nem vezethetett. Az autóját azért rendelkezésre bocsátotta, ő maga pedig beült az anyósülésre.
Hiába várják haza. Nagy Sándor, Nagy Sándorné és Kun Zsuzsanna a három kislánnyal, Dóra Elizabettel, Ramónával és Krisztina Tifanival. Előttük Ádám fekete szalagos fotója. Fotó: Mészáros Mátyás
Hiába várják haza. Nagy Sándor, Nagy Sándorné és Kun Zsuzsanna a három kislánnyal, Dóra Elizabettel, Ramónával és Krisztina Tifanival. Előttük Ádám fekete szalagos fotója. Fotó: Mészáros Mátyás
Hátul ült H. László, Lacika, s a felesége, Szilvia (az ő történetére még külön kitérünk). Az anyósülésen Ádám, a volán mögé pedig a másik kisbéri szomszéd, N. Csaba ült. Ő vitte be a csapatot Győrbe. Odafelé minden rendben volt, az orvosi vizsgálat után pedig indultak vissza Kisbérre...

A későbbi baleset másik résztvevője, az Opel a két utassal elindult eközben Kisbérről Győr irányába. Az autóban egy győri férfi, P. Zoltán és útitársa, a rédei Cs. Ramóna ült. A drámai folytatás sajnos ismert. 

 A sorsról beszéltünk, okkal, ugyanis a H. családnak eredetileg nem vasárnap, hanem szombaton kellett volna Győrbe jönnie. Szilvia, az édesanya gyermekkora óta cukorbeteg, a veséi három éve leálltak – ekkor fordult a Kisalföld alapítványához segítségért, s mi segítettük is akkor a családot. Szilvia három éve azt mondta az orvosának, élni akar az akkor ötéves kisfiáért és a férjéért; mindent megtesz, ami a gyógyulásához szükséges. Időközben inzulinpumpát kapott, s úgy tudjuk, szombaton ezzel kapcsolatban várták a győri kórházba ambuláns kezelésre, de minden bizonnyal a leromlott autó miatt nem tudtak akkor a városba menni. Szilvia nem jelent meg az előre jegyzett vizsgálaton.
Három gyermek maradt apa nélkül. Krisztina Tifani (balról), Dóra Elizabet és Ramóna hiába várják haza Ádámot.  Fotó: Mészáros Mátyás
Három gyermek maradt apa nélkül. Krisztina Tifani (balról), Dóra Elizabet és Ramóna hiába várják haza Ádámot. Fotó: Mészáros Mátyás

Nagy Ádám családját támogatni fogja a Lapcom Média Alapítvány – döntött tegnap a kuratórium. Bár tudjuk, hogy a 150 ezer forint a férj, az édesapa elvesztését sehogy sem kárpótolja, de minden segítség jól jön a félárván maradt három kislánynak. A család a temetésre fordítja a támogatást. „Nagyon jó fiú, tisztességes ember volt, soha nem tett semmi rosszat senkivel sem" – kezdte könnyek között Nagy Sándorné, Ádám édesanyja. „Néhány nappal a tragédia előtt romlott el a H.-ék autója és Ádámot kérték meg, hogy segítsen eljutni nekik Győrbe. Nyolc gyermekem volt, egyikük 2007- ben halt meg, most meg az Ádámot veszítettük el" – folytatta a 45 éves asszony.
Ádám három gyermeket és egy élettársat hagyott végleg magára. Az ötéves Ramóna, a négyéves Dóra Elizabet és a másfél éves Krisztina Tifani már csak az asztalra helyezett, fekete szalaggal átkötött képen nézegették hétfő délelőtt az apukájukat. 

„Nem tudtam, miért nem érnek még haza, miért késnek. A főbérlőnk mondta, hogy egy  Audi ütközött Mezőörsnél, ekkor már sejtettük, hogy valami baj van. Aztán jöttek a rendőrök..." – idézte fel zokogva Kun Zsuzsanna, Ádám élettársa. „Mondják a gyerekek, hogy apa meghalt, de nem értik. Mi is nehezen fogjuk fel. Áprilisban lett volna Ádám huszonhatodik születésnapja, úgy terveztem, veszek neki tortát" – zárta Zsuzsanna. 

Ádám korábban az Audi győri gyárában, majd egy kisbéri öntödében dolgozott, imádta a motorokat, az autókat, mindig szerelt valamit otthon. A tragédia napján volt az édesapja 52. születésnapja. Reggel még mindenki úgy készült, este családi ünnepség lesz. Várták a rokonokat, a barátokat, de csak a könnyek maradtak.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitűzi-e a kokárdát március 15-én? Szavazzon!

Kitűzi-e a kokárdát március 15-én? Szavazzon!
Ön is kedveli, büszkén hordja? Tovább olvasom