Savanyú sör

Aranyfácán, Kék egér, Három huszár, Aranybika, Hatlépcsős, Lapos, Édosz. Ezek a kocsmák (italboltok, büfé-falatozók) estek útba otthontól a cukorgyárig, ahol 8 hónapon át mint „manipuláns” teljesítettem szolgálatot. Persze, voltak a szülővárosomban – Kaposvárról beszélünk – szép számmal más becsületsüllyesztők is, de ezek voltak a legismertebbek. És bár sosem voltam nagyivó, a kocsmahangulat, a férfitársaság hozta ugratások, történetmesélések, óriási nagyotmondások érdekessé tették számomra is ezt a közeget. Kistelepüléseken ez még jobban koncentrált volt, olyannyira, hogy már újságíróként, ha egy-egy faluba szólított a munkám, a kocsmában kezdtem a tájékozódást. Legtöbbször sikerrel, hiszen a kocsmáros tényleg mindent (is) tudott. 

A kocsma tehát fontos hely. Nem véletlenül van olyan sikere az ismert stand-up humorista zalai kis falujáról szóló sztorijainak, amelyek legtöbbször a kocsmában kezdődnek vagy végződnek, mert szinte mindenkinek vannak hasonló ismerősei, kocsmacimborái, történetei, esetei, csak mi nem tudjuk olyan színesen előadni, mint Bödőcs. 

Ezért (is) szomorú a hír, hogy egyre több kiskocsma rozsdamarta rácsára kerül végleg lakat, mert egyszerűen nem bírják a kocsmárosok kigazdálkodni a fenntartásukat. Míg egy nagyobb városban simán kifizet a vendég egy ezrest egy korsó sörért, faluhelyen jó, ha a feléért el lehet adni, miközben a gyári beszállítási ára ugyanannyi. Tömény sose fogyott, mert sokan inkább a saját pálinkájukat isszák. Közben az áram, a gáz falun se olcsóbb, legfeljebb a munkaerő, így aztán, ha nincs bolt a kocsma mellett, jöhet a lakat. A közösség, a fíling elvész, marad az otthoni ivás, de valljuk be, sztorik és haverok nélkül a legfinomabb sör is megsavanyodik a szánkban.