Kisalföld logö

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 20°C | 30°C Még több cikk.

Ellenzék nélkül a kónyi polgármester

Aller Imre kónyi polgármester gyakorlatilag ellenzék nélkül dolgozhat a következő négy évben.
A helyiek annak a hatos csapatnak szavaztak bizalmat vasárnap, akik a községvezető mellett indultak.

˝A kónyiak tudják, hogy az ellenségeskedés nem vezet sehová. Ezt a véleményüket szavazataikkal is jelezték˝ – véli Aller Imre. Kóny új elöljárósága szerdán már alakuló ülését is megtartotta és a képviselők letették az esküt. Az alpolgármester is a régi maradt, Szalánczy Zsolt.

Arra kértem a képviselőket, hogy teljes energiájukkal a községért tegyék a dolgukat, hiszen azt a bizalmat, amit kaptunk, meg kell szolgálnunk.
Aller Imre
Újoncként dolgozik a testületben Tóth Zsuzsanna és Horváth István.

– Átbeszéltük a ciklus feladatait, meghatároztuk a legfontosabb teendőket – fogalmazott a Kisalföldnek Aller Imre. – Arra kértem a képviselőket, hogy teljes energiájukkal a községért tegyék a dolgukat, hiszen azt a bizalmat, amit kaptunk, meg kell szolgálnunk. A felhatalmazás nagy, hiszen nem néhány szavazattal, hanem jelentős többséggel nyertek valamennyien. Lehetetlent nem ígértünk, de kemény munkára lesz szükség. Viták természetesen beleférnek a közös munkába, de az ellenségeskedést, a gyűlöletet elutasítjuk.

A polgármester – aki hatodik ciklusát kezdte meg a település élén – hozzátette: programjuk fontos eleme a megkezdett fejlesztések, beruházások befejezése. A szociális és egészségügyi szolgáltatások bővítése és a község szépítése, építése.

Közjáték választás előtt

A választási kampány közben nyilvánosságra került egy Kónyban titokban felvett hangfelvétel. Ezen Aller Imre politikai ellenfelei, köztük polgármesterjelöltjük is arról beszélgettek, hogyan lehetne a polgármestert megbuktatni. Többek között egy ˝megrendelt˝ állami számvevőszéki vizsgálat is a tervek között szerepelt. A felvételen elhangzott, hogy ebben fideszes politikusok segítségét is kérik.

Molnár Csaba (MSZP) és Aller Imre az érintettek lemondását követelték. A felvételen szereplők úgy nyilatkoztak, a választókra bízzák a döntést.

Olvasóink írták

  • 16. Nooormális? 2010. október 13. 18:44
    „Nagyon jól van ez így.
    A kónyiak eddig élvezték a kollaborálás gyümölcsét.
    Az új szél meg majd lehet, hogy elkerüli a szakadt, vörös vitorlákat...”
  • 15. kobra67 2010. október 12. 19:53
    „Kedves bugajakab25. Vagy nem érti miről is van szó, vagy pedig ön az új szél-új vitorla táborába tartozik.
    A legegyszerűbben akkor tudom önnek árnyalni a helyzetet, ha leírom pár mondatba mit is akarnak a Kónyiak, és mit is szeretett volna velük ellentétben ez a vitorla párt.
    Mivel írásából kitűnik, hogy ön nem Kónyban él, így a valós problémákat nem részletezném, nincs értelme. Legyen elég annyi, hogy olyan emberek próbáltak döntéshozó helyzetbe kerülni faluszinten, akiknek az eddigi tevékenysége rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Természetesen tisztelet a kivételnek, de egyikük ellen az utóbbi két évben két APEH vizsgálat is indult elmarasztaló eredménnyel, másikuk ellen önkormányzati vizsgálat indult, amely jelenleg is tart, tehát van vaj a fülek mögött. Nem nevezném etikusnak azt sem, hogy egyikük visszaélve a hivatalosan tudomására jutott adatokat harmadik fél részére kiadta, és így gyakorlatilag jogsértést követett el. Ne haragudjon ránk azért kedves bugajakab25, hogy ezek után a falu ezeket az embereket nem szívesen látná a döntéshozói között. Természetesen nem vádaskodom, amit itt leírtam szilárd tények,SAJNOS.”
  • 14. sziszifusz 2010. október 12. 13:10
    „Nekem már csak az Apeh-es bugajakabok hiányzanak.Kormányszervként.De azért legyen igaza Churcillnek-förtelmes undok és derága csak nincs nála jobb!Demokrácia.”
  • 13. bugajakab25 2010. október 12. 08:09
    „Hát igen, ez a jellemző az önök falujára,bántunk embereket,de nem vállaljuk fel . Sajnos nagyon figyelmesen elolvastam a kommenteket és nelem igy jött le.”
  • 12. bübü 2010. október 11. 20:39
    „Kedves bugajakab25! Valamit félre tetszettél érteni! Tessék még egyszer figyelmesen elolvasni a kommenteket!”
  • 11. bugajakab25 2010. október 11. 19:23
    „Én úgy olvastam a Kisalföldbe, hogy az Önök Polgármestere nem az ellenségeskedést akarja. Hát ezekből az üzenetekből nem ez látszik. Egyébként arra nem gondoltak, hogy eseteleg azok a bizonyos jeleöltek talán azért szomorúak,mert ilyen emberekkel vannak körülvéve. Talán egy egészséges (és nem lehallagatós)verseny után,mindkét fél bátran nézhetne a falubeliek és egymás szemébe.?!”
  • 10. kobra67 2010. október 11. 18:57
    „Én úgy hiszem tudom kiről is beszél kedves bübü, és maximálisan egyetértek önnel. Katasztrofális hatásai lettek volna, ha az a bizonyos jelölt bekerül a képviselő testületbe. A kónyi emberek számára mindenképp, hisz ismerjük mindannyian a munkásságát, és köszönjük, de nagyon elegünk van már belőle. Csak lógassa az orrát nyugodtan, a falunak az a jó, ha ő a döntéshozóktól minél messzebb van, és nem szólhat bele az ügyekbe. A falu érdeke ezt kívánja, és ezt kifejezésre is juttatta.”
  • 9. bübü 2010. október 11. 14:18
    „A többség tudja kire gondoltam,nem nevezem nevén,mert nem illik! Holott hozzájuk nem fér az illem! A választásokkal kapcsolatban annak örülök a legjobban ,hogy "ilyen"emberek nem jutottak be a képviselő testületbe! Jézusom!Elképzelni is szörnyű,hogy milyen viszályokat keltett volna,ha ő be kerül!”
  • 8. MZ/XY 2010. október 11. 11:46
    „Kedves bübü!
    Melyik képviselőre is gondolsz? Mert én is láttam kettőt és mindegyiknek lógott az orra!
    Én is nagyon Örülök hogy azok a képviselők jutottak be akiket szeretem volna na meg a polgármester is az lett akit szeretem volna!!!!!!
    Remálem az ÚJ SZÉL VITORLÁZÓJA meg magkapja a méltó büntetését.Kíváncsian várom az eredményt.”
  • 7. bübü 2010. október 11. 08:45
    „Gratuláció a polgármesternek! Láttam én a kónyi búcsúba olyan bukott képviselőjelöltet,csak úgy lógatta az orrát,majdnem a fűbe ért neki! És még köszönnie is nehezére esett! Innen üzenem neki,kár haragudnia bárkire,csak magának köszönheti! Ha már a község életébe nem tud rendezkedni,rendezkedjen otthon!
    Úgy hírlik,lenne mit a helyére tenni!”
  • 6. Jerry 2010. október 09. 09:46
    „A felvételen szereplők úgy nyilatkoztak, a választókra bízzák a döntést.A választók döntöttek,gya csomagolhat.Sértődöttségében még a listás képviselői helyéről is lemondott.hiába ha a nagy szék nem jöttbe, kicsire nem ül. Vajon, ha most lenne a parlamenti választás, akkor hány szavazata lenne?”
  • 5. tornacipő 2010. október 08. 14:57
    „cska úr, ne is foglalkozzon vonLichthofen-el, állandóan szidja a kisalföldet, pedig szerintem egykor ő is ott dolgozhatott (vagy tán most is?), mert nagyon behatóan ismeri a céget
    mondjuk nem lennék ilyen ember kollégája az biztos”
  • 4. vonLichthofen 2010. október 08. 13:00
    „cskovács,
    csak kiváncsiságból kérdezem, hogyan tudták a kollágák jól összekeverni?
    Nem te adod a címet?
    Van még lektor a Kisalföldnél?
    Tudod ki volt a LEKTOR? /sic/ A Fias Joli még annak idején, kegyetlen, kérlelhetetlen, a Magyar Értelmező Szótár, a Magyar Helyesírás Szabályai volt a kedvese, avval ébredt, avval hált.

    Mindenesetre szép tőled, hogy elismered a tévedést.”
  • 3. zeta62 2010. október 08. 09:19
    „Úgy látom a választók döntöttek, ha már a gerinctelenek nem léptek vissza. Bár csak mindenhol így lenne...”
  • 2. cskovacs 2010. október 08. 09:06
    „Igazad van, a kollégák jól összekeverték, javíttatom. Hoppsz!

    Cs. K. A.”
  • 1. vonLichthofen 2010. október 08. 05:23
    „figyi cs. kovács, própáld meg a címet ilyen variációkban is. Egyik sem hangzik hülyébbnek mint a tied.

    - nélkül kónyi polgármester ellenzék a
    - polgármester ellenzék a kónyi nélkül
    - a nélkül ellenzék polgármester kónyi
    - kónyi ellenzék a polgármester nélkül /hoppsz, ennek van értelme/
    - ellenzék nélkül a kónyi polgármester /hoppsz, ennek is/”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kettinger a győrladaméri polgármester

A két szavazattal alulmaradt polgármesterjelölt kérésére a területi választási bizottság szerdán… Tovább olvasom