Krimi

2024.04.25. 15:11

Bátor gyerek kergette el a betörőt, a lopott pénzt is visszavette tőle

A nőnek több bűncselekmény is van a rovásán, de ilyesmivel valószínűleg még nem találkozott.

MW

A fotó illusztráció!

Forrás: Getty Images

Fotó: Aaron McCoy

Kifosztás kísérlete, magánlaksértés és többrendbeli lopás miatt vádat emelt egy nővel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség – írja az ügyészség közleménye alapján cikkében a Magyar Nemzet.

A vád szerint a kiskunhalasi nő lopásokból tartotta fenn magát. 2023 elején rendszeresen lopott márkás italokat. Egy alkalommal több mint négyszázezer forint értékben alkohollal, húsáruval és csokoládéval megpakolt bevásárlókocsival sétált ki egy üzletből.

A nő emellett éjjelente Kiskunhalas környéki tanyákra is besurrant, ahonnan kakasokat vitt el, amiket utóbb eladott.

A nő az elfogása előtt, 2023 szeptemberében egy éjszaka egy családi ház gyermekszobájában kutatott. A zajra az ott alvó gyermek felébredt, kérdőre vonta a tolvajt, majd visszavette tőle az íróasztaláról frissen elemelt készpénzt. A hangoskodásra felébredt a másik szobában alvó szülő is, és együtt kizavarták a hívatlan vendéget.

Az ügyészség összesen kilenc bűncselekménnyel vádolja a nőt. Az jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában