Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Előadás a moldvai csángók életéről

Hétfőn este nem sokkal fél hat után a győri Petőfi Sándor Városi Művelődési Központban vette kezdetét az a program, ahol a NYME BPK Társadalom és Neveléstudományi Kutatóközpont előadása a moldvai csángók életéről végzett falukutatásról szólt.
A négy előadó által elmondottak nagyon érdekes és tanulságos tényeket tártak a megjelent közönség elé. A Nyugat-Magyarországi Egyetem Benedek Elek Falukutató karán két éve indult egy falukutató expedíció. Elsősorban olyan területeken fordultak meg, amely a Kárpát-medencében az erdélyi térséget jellemzi. Első alkalommal 2008-ban a Mezőség szélén, Mezőmadarason kezdtek kutatásokat hallgatókkal és oktatókkal közösen. Ennek a falukutató munkának a tapasztalatai alapján határozták el, hogy amennyiben lehetőség adódik, rendszeressé teszik ezt a kutató munkát.



A győri előadáson azonban részletesen az egyik csángó faluról szóltak, még pedig Lábnyik településéről. Lábnyik az egyik olyan legkeletibb csángó magyar falu, ami Moldvában található. Mondhatnánk azt is, hogy már Etelközben van. Ez az a terület, amely a magyarok vándorlása során egy olyan irányt vett, ahol fontos dolgok történtek.


Az előadáson meg tudtuk azt is, hogy Lábnyik európai léptékkel mérve az infrastruktúráját tekintve nagyon kezdetleges, nagyon elmaradott. A házakban nincs vízvezetékrendszer, és a kémények sehol nincsenek kiépítve. A füst a padlásra terjed fel. Egy érdekesség, hogy a lábnyikiak választhattak, hogy kábeltelevíziót vagy szennyvízhálózatot építsenek ki a településen. A lakosság a televíziót választotta, azonban a televízió díját nem tudták kifizetni, így ahogy a mondás tartja, két pad alá estek az ottani lakosok. A lábnyiki csángók önmagukat tekintve nyolcvan százalékban románoknak vallják. A kutatók felmérései alapján tehát nyolcvan százalék vallja magát románnak, tíz–tizenöt százalék tartja magát csángónak, és csupán öt százaléka tartotta magát ezen a felmérésen magyarnak, vagy székelynek.



GULYÁS ATTILA
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napján

Január 22-én a Magyar Kultúra Napján, délután kettő órakor tartotta közös ünnepi műsorát… Tovább olvasom