Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Veszélyesen túlszaporodtak Izraelben a sakálok

Az állatok károkat okoznak a mezőgazdaságban és a veszettség veszélyét hordozzák - írta csütörtökön a Háárec című izraeli lap.
A közel-keleti államban a lap szerint a világ egyik legnagyobb sakálpopulációja alakult ki. Elszaporodásukban kulcsszerepet játszik, hogy bőséges élelmiszerforrásra lelnek a szemétgyűjtőkbe dobott ételmaradékokban.

A csoportba verődött sakálok elözönlötték Izrael területét az északi Galileai-hegységtől a déli Negev-sivatagig, és gyengébb szarvasmarhákat, őzeket is megtámadnak.

Az általuk okozott kár nagyságát érzékeltetve Joáv Mizrahi mezőgazdász a lapnak elmondta, hogy a sakálok rendszeresen megölik az újszülött borjakat. Településükön a legutóbbi elléskor a hatvan kisborjúból nyolccal végeztek. Súlyos károkat okoznak az öntözéshez földre fektetett csövekben és a számítógéppel irányított öntözőrendszerek vezetékeiben is.

Az izraeli természetvédelmi hatóság már az előző évtizedben megkezdte a sakálok szervezett irtását. Évente több mint ezer példányt lőnek ki, de munkájuk egy friss jelentés szerint mindeddig nem vezetett számuk jelentős csökkenéséhez.

Elszaporodásukat jelzi, hogy már a tel-avivi Jarkon park kutyasétáltatói is rendszeresen találkoznak a rájuk ügyet sem vető sakálokkal. Pedig a sakálok veszélyesek lehetnek mind a háziállatokra, mind az emberre: néhány hónapja egy kibucban egy veszettség jeleit mutató állat megtámadott két embert.

Ez az eset csak azért számít egyedinek, mert a természetvédelmi szakemberek a rókák és a sakálok számára veszettség elleni oltóanyagot szórnak el lakóhelyeiken - írta az izraeli újság.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A magyar bucót választották az év halának

A magyar bucót választották az év halának 2014-re a Magyar Haltani Társaság honlapján folyt… Tovább olvasom