Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Diákigazolvánnyal a kupadöntőre

Labdarúgás - A győri iskolák igazgatóit látta vendégül a Győri ETO FC. A szerdai Magyar Kupa-döntőre diákigazolvánnyal ingyenes lesz a belépés.

A Győri ETO FC találkozóra hívta a győri iskolák igazgatóit, akiket a vendéglátók körbekalauzoltak az ETO Park létesítményeiben. Az intézményvezetők megtekintették a készülő élményparkot, bejárták a stadiont és a klubházat, emellett betekintést nyertek a klubnál végzett szakmai munkába is, különös tekintettel az utánpótlás-nevelésre.

Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője kiemelte, hogy az iskolák és a csapat szoros kapcsolatban állnak egymással, és ezt a kapcsolatot szerették volna erősíteni azzal, hogy bemutatják az klubnál folyó munkát. Az ETO-ban futballozó fiatalok többsége a jelenlévők által vezetett iskolákban tanul, ezért is fontos, hogy minél jobb legyen az együttműködés.

A találkozón elhangzott, hogy május 20-án a Budapest Honvéd elleni Magyar Kupa-döntőt diákigazolvánnyal ingyenesen lehet megtekinteni. Annak érdekében, hogy az egy iskolából, esetleg egy osztályból érkező tanulók egy szektorban tudjanak helyet foglalni, szervezett formában is várják a diákokat az ETO-nál.

Ezzel kapcsolatban az iskolaigazgatók segítségét kérték a győri klub vezetői, hogy minél több fiatal legyen szemtanúja és aktív részese a kupadöntőnek, amire a Győri ETO FC huszonöt évet várt. Fontos részlet, hogy nemcsak a szervezett formában részt vevő tanulók, hanem az egyénileg érkezők is ingyenesen szurkolhatnak diákigazolványuk felmutatásával.

A kupadöntőig a felnőttkeret tagjai közül többen valamennyi iskolába ellátogatnak, hogy testközelből népszerűsítsék a Magyar Kupa-döntőt a fiatalok között.

Olvasóink írták

  • 1. lkbulls 2009. május 18. 18:47
    „Kedves (?) Kisalföld!

    A mai napon elindultam magamnak jegyet vásárolni a május 20-i futball Magyar Kupa döntőre. Mivel már hetek óta látom az újságban és az ETO internetes oldalán is, hogy Kisalföld Hűségkártyával 20 %-al olcsóbban lehet jegyhez jutni, fogtam a kis kártyámat és elmentem a Baross utcai Tourinform irodába, hogy megvásároljam a tiketteket. Egy 1500 Ft-os jegynél ez 300 forintos megtakarítás, nem nagy összeg, de gondoltam, ha már van hűségkártyám, hát miért is ne.
    A meglepetés akkor ért, amikor közölték velem, hogy nem fogadják el a kártyát. Arra az egyszerű kérdésemre, hogy "Miért nem?" mindössze azt a választ kaptam, hogy mert így döntöttek. Gondoltam átsétálok a szomszédos Kisalföld-pavilonba, de a hölgy jelezte, hogy ott se próbálkozzak, mert egyszerűen mégsem úgy van, ahogy az újságba megjelent.
    Érdekes, hogy Önök oly sok csalásnál, megtévesztésnél felemelik a szavukat, ugyanúgy megtévesztik a fogyasztókat, olvasókat, mint egyéb más szervezetek. Mert ez tipikus formája a fogyasztói megtévesztésnek. Nyilván úgy gondolták, hogy reklám értéke van ennek is, ezért nyomták az újságba, bízva abban, hogy a kis összegű elérhető megtakarítás miatt kevesen szeretnék kihasználni a lehetőséget, s az a kevés ember, meg nem veszi a fáradtságot, hogy a GVH-hoz vagy más fórumhoz forduljon (megmondom őszintén lövésem nincs, hogy hova kell fordulni). Mert ugye a fogyasztók megtévesztéséért bankok, biztosítók, telefontársaságok súlyos milliókat fizettek.
    Nem fordulok én sem ezekhez, mert nincs rá időm.
    Csak azt szeretném mondani, hogy szégyelljék magukat!
    Bár gondolom önbírálatra nem képesek.

    Üdv
    egy csalódott volt olvasójuk”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Első fokon újra az államé a bácsai pálya

Labdarúgás - A sport megszűnt és bár tervezték, de lakóházak nem épültek a szebb napokat is látott… Tovább olvasom