Kisalföld logö

2017. 01. 25. szerda - Pál -8°C | -1°C Még több cikk.

Talajterhelési díj: Kedvezményeket adna Sopron

A soproni önkormányzatnak nem célja az eddig is nagy terhet viselő lakosság költségeinek növelése.

A talajterhelési díjról

Az Országgyűlés még tavaly módosította a talajterhelési díjról is szóló törvényt. Így idén február 1-jétől ennek a mértéke 120 Ft/köbméterről 1200 Ft/köbméterre emelkedett. Sopronban ezt az is módosítja, hogy a város fokozottan védett besorolásba tartozik, s ezáltal háromszoros szorzóval kell számolni.

A városban 1500 olyan fogyasztói hely van, amelyek még nem csatlakoztak rá a szennyvízcsatorna-hálózatra. Így őket érzékenyen érinti a jogszabályi változás.

Mikor kell fizetni?

Az április 26-i közgyűlés egyik napirendi pontja a talajterhelési díjjal foglalkozik. Az előterjesztésben szerepel: a fogyasztónak az önadózás szabályai szerint kell megállapítania, bevallani és megfizetnie a tárgyévet követő év március 31-éig.

Ebbel azt következik, hogy a lakosság a magasabb díjfizetéssel először 2013. márciusában szembesül.

A határozati javaslat érdemi változást is eredményez, ugyanis a növekvő terhek miatt a rendeletben kedvezményt és mentességet is kívánnak biztosítani. Az önkormányzatnak nem célja az eddig is nagy terhet viselő lakosság költségeinek növelése.

A kedvezmények

A tervezet szerint 75 százalékos kedvezményt kapna az, akinél az egy háztartásban élők esetében az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az adóév utolsó napján érvényes öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát. Amennyiben a fogyasztó az adóév végéig igazoltan rácsatlakozik a közcsatornára, úgy a rákötés időpontjáig felmerülő talajterhelési díj alapjából 90 százalékos kedvezményre lesz jogosult.

A teljes előterjesztés itt érhető el >>

Olvasóink írták

  • 13. @méhecske@ 2012. április 25. 16:51
    „igyis nagy a vizdij
    mivel akarják még neheziteni a soproniak terheit
    Végre a városvezetés nem akarja neheziteni a lakok pénztálcáját
    ugyis nehezitik már sok mindenel”
  • 12. igazember 2012. április 21. 20:30
    „Meg a "kiskukim" még nem kéne+3 szoros szorzó. 1,"A városban 1500 olyan fogyasztói hely van, amelyek még nem csatlakoztak rá a szennyvízcsatorna-hálózatra" Abba belegondoltak ,hogy ez az 1500 f.hely esetleg nem a gazdag elökelö/frekventált helyen van?Nincs rácsatlakozni pénzük,mert ép hogy fedél van a fejük felett + Damoklész kardjaként lebeg a fejük felett a s.frank alapu hitel. 2,"a város fokozottan védett besorolásba tartozik"Ezt én inkább úgy irnám,hogy a város fokozottan kizsákmányolt besorolásba tartozik. 3,mikor jön a levegöadó,járdát koptató adó,Polgármesteri hivatalra nézni merö adó?Na megyek kakilni,tessék mondani ez mennyi lesz 3*os szorzóval-75%?”
  • 11. Adyvárosi 2012. április 21. 19:16
    „A talajterhelést ott kell fizetned ahol kiépített csatornahálózat van, és ivóvizet használsz. Annak mértéke szerint kell fizetned
    .
    2003. évi LXXXIX. törvény a környezetterhelési díjról:
    11. §10 (1) A talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a kibocsátót terheli, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést, ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is, alkalmaz.

    Ha nálad nincs csatorna akkor nem kell fizetned.”
  • 10. fulopke 2012. április 21. 16:36
    „És van a pofájukon bőr kiállni az emberek elé és tele pofával vigyorogni bele az emberek arcába. Na megint jól ki<moderálva>tunk veletek.”
  • 9. papa41 2012. április 21. 14:51
    „Kedves felháborodott hír olvasók.Nem kel sokáig várni és megjelenik a illemhely adó is és akkor választhatunk.Ha eszünk és iszunk fizetjük az adót, ha nem eszünk és iszunk nem fizetjük az adót de el pusztulunk. Sajnos kormányunk és csatlósai minden pénzt el vesznek tőlünk.”
  • 8. tudatlanka 2012. április 21. 13:37
    „Ahol nincs csatorna a közeljövőben nem is lesz de víz + óra is akad, ott akkor mi a helyzet?
    Mert olyan helyet tudok ahol az elkövetkező 50-100 évben a csatorna kiépítése nem várható ill nem gazdaságos 1-2 lakás miatt....
    Ha jól értelmezem ha vizet fogyasztok de csatorna nincs akkor fizethetek mint katonatiszt?”
  • 7. soproni 2012. április 21. 10:46
    „Köszönöm a válaszaitokat.Hiába lettem okosabb,ettől még nem enyhült a felháborodásom.”
  • 6. Kuvasz 2012. április 21. 10:24
    „4. soproni!

    Nem!!!! Az 1200-ból lesz 3.600. Ugyanis most a jogszabály szerinti 1.200 ft/köbméter és ennek a háromszorosát kell venni. Hoppá!!!!”
  • 5. Adyvárosi 2012. április 21. 08:54
    „120 ft ot módosították 1200 Ft -ra, és vannak szorzók, ami Sopron és más helyeken 3 -as, így 1 m3 víz után fizetsz 3600 Ft talajterhelést. egy átlagos 10 m3 havi fogyasztás kerül 36000 Ft-ba.
    Ezt a pénzt az önkormányzat szabja ki és hajtja be adóként!!!!
    Csak azt nem veszi figyelembe a város, hogy ez egy törvény amit ők nem módosíthatnak!
    Számoljunk csak :Ha csak kb 500 fogyasztóhely kapna évi 400 000 ft/fő kedvezményt az 20 000 000 Ft

    Ez azért tisztességtelen azokkal szemben akik rákötöttek a csatornára több 100 000 Ft-ért, és fizetik a csatornadíjat évek óta.”
  • 4. soproni 2012. április 21. 08:32
    „Lehet,hogy rosszul értelmezem a leírtakat,de,ha háromszoros szorzóval kell számolni,akkor,hogy lesz a 120 ft./m2-ből 1200 ft./m2?”
  • 3. fulopke 2012. április 21. 07:51
    „Mindent emelnek de nem csinálnak érte semmit.Beszedik az autósoktól a sok pénzt de normális parkolót nem csinálnak.Így az autós ha meg akar állni ,a füvön, meg a járdán való parkol.”
  • 2. Fürgeszarvas 2012. április 21. 07:45
    „Persze,hogy nem célja , hiszen ők nem a " megszorítás" kormányához tartoznak ! Ők olyant nem csinálnak ! Vagy tévednék ?”
  • 1. FREDDY/S 2012. április 21. 06:12
    „"Az önkormányzatnak nem célja az eddig is nagy terhet viselő lakosság költségeinek növelése." Ezért vezették be a kommunális adót, nemde...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biczi: Sopron tovább csúszik a lejtőn

Szinte hihetetlen, de további hiteleket akar felvenni a Fideszes városvezetés, ezzel akarja… Tovább olvasom