Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Patrícia az olimpiáról álmodik

A magyar női vízilabda-válogatottban a decemberi ausztráliai Világkupán mutatkozott be dr. Horváth Patrícia. A soproni születésű sportoló december 12-én, a Kazahsztán elleni győztes mérkőzésen „állt” először a kapuban.
Dr. Horváth Patrícia Sopronban kezdte sportpályafutását.

Az első szerelem a kosárlabda volt

Horváth Patrícia véletlenül lett vízilabdás. Mint oly sok soproni kislánynak, számára is a kosárlabda jelentette az „igazi" sportot. Általános iskolásként a Postásban kezdett játszani, végigjárta a ranglétrát a serdülőktől a felnőttcsapatig.

Ma is hálás szívvel gondol edzőjére, Erdész Nándorra. Aztán az élet közbeszólt. Az érettségit követően sikeresen felvételizett a budapesti orvostudományi egyetemre, így tanulmányait és a kosárlabdázást a fővárosban folytatta.

– Sajnos csak egy évig kosaraztam az OSC-ben, mert a térdemet kétszer is műteni kellett – mondotta Patrícia, akit éppen egy felkészülési torna közben értünk utol. – A kosárlabdát kénytelen voltam abbahagyni, de a sport, a rendszeres mozgás nagyon hiányzott. Barátaim ösztönzésére kezdtem lejárni a Vasasba, ahol jó kis női vízilabdacsapat jött össze. Először csak úszkáltam, aztán kedvet kaptam a játékhoz is.

A Vasas kapusa lett

Patríciának persze nem volt idegen közeg a víz, hiszen Sopronban négy évig úszott a közelmúltban elhunyt Farkas Anikónál.
– Gyermekkoromban szerencsére megismerkedhettem a sport szépségeivel. Általános iskolába az orsolyitákhoz és a Fenyő térre jártam, majd a Széchenyiben lettem kisgimnazista. Itt is érettségiztem 1996-ban. Mindenhol segítették, támogatták a sportolókat. A Vasasban, miután leigazoltak, én voltam a második számú kapus. Egyre jobban ment a játék, és egyszer csak azt vettem észre, hogy mérkőzésről mérkőzésre kezdő vagyok. Akkor még eszembe se jutott a válogatottság, de 2001-ben már meghívott a válogatott edzéseire Faragó Tamás. Aztán bekerültem a 13-as keretbe, és egy görögországi felkészülési tornán már „mély vízbe" dobott.

Perth-ben Világkupa-győztes

Az ausztráliai Perth-ben a magyar lányok végigverték a világot. Patrícia a válogatott második számú kapusaként bizonyította, hogy számíthat rá Faragó Tamás szövetségi kapitány.

– Fantasztikus érzés volt győztesként hazatérni, de sok időm nem volt a pihenésre, hiszen január közepén kezdődik a bajnokság és ebben az évben júniusban Európa-bajnokság, júliusban pedig világbajnokság lesz. Az előbbire 15, míg a vb-re 13 játékos utazhat. Annak ellenére, hogy Magyarországon jelenleg talán csak negyven-ötven jó női pólós játszik, nagy a harc a keretbe kerülésért. Faragó Tamásnál nincsenek bérelt helyek, aki jobb, az utazik. Nem tagadom, én is szeretnék köztük lenni. Persze a csapat nagy álma, hogy kijussunk a görögországi olimpiára.
Ez azonban nem lesz könnyű, mert csak nyolc csapat vehet részt a játékokon és ebből öt hely – földrészenként egy-egy – már foglalt. A maradék három helyért 2004 februárjában szállnak vízbe a lányok.

– Az életemet a tudományos kutatás és a vízilabdázás tölti ki. Az egyetem általános orvosi karán az idén diplomáztam. Jelenleg ugyanitt PhD-ösztöndíjas vagyok. Ez háromévi újabb tanulást, kutatást jelent. A vízilabdázást az olimpiáig tervezem, utána a hivatásomat szeretném gyakorolni.

– A Vasasban is Faragó Tamás irányításával készülünk, ezért állandóan szem előtt vagyok. Az idei világversenyeken szeretném stabilizálni a helyem a válogatottban, bizonyítani, hogy nem véletlenül esett rám a szövetségi kapitány választása. Az álmom, hogy olimpikon legyek. Ott már könnyebb lesz jó helyezést elérni, mint kivívni az indulás jogát. Remélem, rajtam nem múlik.

„ Annak ellenére, hogy Magyarországon jelenleg talán csak negyven-ötven jó női pólós játszik, nagy a harc a keretbe kerülésért. Faragó Tamásnál nincsenek bérelt helyek, aki jobb, az utazik. Nem tagadom, én is szeretnék köztük lenni."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veszélyben a szolgálat

Az SOS telefonos lelkisegély-szolgálat soproni stábjának anyagi helyzete már csak alig néhány… Tovább olvasom