Kerékpár-adatbázis létrehozását tervezi a Hegyeshalmi Polgárőr Egyesület, mert a határ menti faluban és környékén jelentősen megnőtt a biciklilopások száma.
A megyei polgárőrszövetség elnöke szerint az elmúlt két évben magas támogatást kaptak a polgárőrök, ez évben 800 millió forintot, abból a megyébe 21 millió jutott.
Az "Óvodabővítés és komplex akadálymentesítés Győr-Ménfőcsanakon" című projekt keretében a győr-Ménfőcsanaki Petőfi Sándor ÁMK Horgas utcai óvodai egysége kibővül.
A megyei focimeccseken polgárőrök vigyáznak a rendre. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá.
Nyolcvanmillió forintból épül, s bő egy hónapon belül átadhatják Győr-Ménfőcsanakon azt az óvodát, melynek bővítése a növekvő igény miatt vált szükségessé.
Győr - Győri önkormányzati delegáció látogatott Kárpátaljára Simon Róbert Balázs alpolgármester vezetésével a múlt héten.
Győr - Egyhetes Győrben az új buszvonalhálózat, amely a város és a Kisalföld Volán szerint nemcsak költséghatékonyabb, de kényelmesebbé és gyorsabbá is teszi az utazást. A tömegközlekedési társaságot az egy hét alatt beérkezett visszajelzésekről kérdeztük.
Győr-Moson-Sopron - Lejárt az első határidő: cégautóadót 400–500 ezer jármű után fizettek be – az állam 3,7 milliárd forinthoz jutott májusban.
A húsz-harminc éves polgárőrségi autók paradox helyzete is megoldódott, cikkünkből megtudják, hogyan.
Győr-Likócs - A likócsi polgárőrség közel egy éve működik, s ez idő alatt érezhetően javult a lakosság biztonságérzete, megszűnt az éjszakai randalírozás. A jelenleg nyolc taggal működő egyesület Győr kilencedik polgárőrsége. Gondjuk, hogy nincs saját helyiségük, ahol felszereléseiket tárolják s intézzék az adminisztrációt.
Győr - Lakással, autóval, motorral, lakókocsival gyarapodtak a győri önkormányzati képviselők az utóbbi 14 hónapban. Többségük vagyona ugyanakkor nem sokat változott a ciklus első bevallása, 2006 novembere óta.
