Kisalföld logö

2017. 06. 22. csütörtök - Paulina 19°C | 32°C Még több cikk.

Vitnyédi az ország legjobb vérebe

A vérebvezetők országos versenyén a harminckilenc éves, mesterszintű vadgazdamérnök-diplomával rendelkező, vitnyédi Magyar Zsolt és kutyája, Nádor nyerte el a legmagasabb díjat.


A vérebvezetés külön szakma, melynek hazai művelői évente mintegy kétszázmillió forintnyi értéket mentenek meg úgy, hogy esetenként tíz-húsz kilométeren követik a megsebzett vadat. A vitnyédi fiatalember tizenöt éve vezeti az úgynevezett „hosszú pórázon" a kutyáit, mint mondta, neki ez az élet.

A vérebesek évenkénti legrangosabb versenyén, a minap megrendezett Kaszó-kupa országos fővizsgán a vitnyédi Magyar Zsolt és Körcsönyei Nádor nevű kutyája hozta el a szakma legrangosabb díját, az első helyezettnek járó aranyérmet és serleget.

A vadászberkekben ismert vérebezésről tudni kell, hogy az évekig képzett kutya és gazdája keresi meg a vadászatokon megsebzett és eltűnt vadat. Az országos vérebegylet által így megmentett érték (trófea, hús, egyéb) a tavalyi évben meghaladta a kétszázmillió forintot. A nem egészen veszélytelen szakmát a vitnyédi fiatalember immár tizenöt éve űzi, jelenlegi kutyája a második, melyet évek alatt képeznek ki.


– Ez a mesterség nem egy kutya és az őt úgynevezett hosszú pórázon vezető vadász kétszemélyes játéka az erdőben, a hosszú évek alatt megtanuljuk egymást, értünk egymás jelzéseiből, így kerülhetők el a komolyabb balesetek, így lehet megtalálni az elment, de értékes vadat – fogalmazott Magyar Zsolt. Elmondta, időközben elvégezte a Nyugat-magyarországi Egyetem vadgazdamérnöki szakát, majd ezután mesterszintű vadgazdamérnöki diplomát szerzett, ám az erdőt nem cserélné fel egy tanári katedrával, egy irodával sem.

– A Dunántúl szinte teljes területén dolgozunk Nádorral, ha érkezik a hívás, hogy valahol elment egy sebzett vad, indulunk a helyszínre, ahol az úgynevezett lőnyomokból próbálom kideríteni, hol sérült és milyen mértékben a vad – mondta Magyar Zsolt. Hozzátette, egy nagyobb vad láblövéssel tíz kilométert is elmehet, súlyosabb sérüléssel is beveheti magát úgy a sűrűbe, hogy a rá lövő vadász nem találja meg. Ekkor hívják a vitnyédi vadászt (17. éve dolgozik hivatásos vadászként egy Győr-Moson-Sopron megyei vadásztársaságnál, a vérebezés a hobbija), hogy kutyájával erdőn-mezőn kövessék a sebzett vadat.

Magyar Zsolt elmondta, néha másnap állnak neki a nyomkövetésnek és számos esetben több tíz kilométert is megtesznek (a követő kutya olykor továbbugrasztja a lerogyott, sebesült vadat), mire megtalálják a követett állatot. Zsolt szerint ez lehet az egyik veszélyes pontja a hobbijának, nem egy esetben a megszorított, sebesült és akár másfél mázsás vad rátámad üldözőjére. – Hol a kutya mentett engem, hol én őt – mesélte a vitnyédi fiatalember, aki szintén szerzett már vad által okozott sérülést.

Magyar Zsolt elmondta, a vérebegyletnek országosan valamivel több mint száz tagja van, ám az igazán jók közül is a legjobb tíz-tizenegyet hívják meg a Kaszó-kupára, ahol most a vitnyédi fiatalember és Nádor bizonyult a legjobbnak.

Olvasóink írták

  • 1. alekínyó 2013. február 28. 15:16
    „Gratulálok Magyar Zsoltnak!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fürdővárosok egymás közt

A bulgáriai Svistov város küldöttsége járt a minap Kapuváron. A bolgár küldöttség már konkrét üzleti… Tovább olvasom