Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

Tízmilliót költ a város sportlétesítményekre

A szabadidő- és a versenysportnak adna a lendületet Mosonmagyaróvár, mely két sportpályát is felújít több mint tízmillió forintból. A Kossuth-gimnázium pályája új salakborítást kap, szeptemberben „országos versennyel adják át".

Mosonmagyaróváron az élénkülő városi atlétikát és a szabadidősportot két – a napokban kezdődő – sportlétesítmény-felújítás segítheti. Nagy István alpolgármester elmondta: megszépül és korszerű lesz a Kossuth–gimnázium pályája, melynek futó- és kézilabdarészén teljesen felújítják a salakot.

– A kor elvárásainak megfelelő felületet alakítunk ki, a rekortán után talán a legmodernebb követelményeknek is megfelel majd. A bővülő helyi igényeknek szeretnénk eleget tenni: a kispályás labdarúgó-bajnokságba akár az itteni pálya is bekapcsolódhat majd, a Báger mellett rendkívül zsúfolt már a létesítmény. Ide és a futópályára Salgótarjánból hozatjuk a minőségi salakot, támogatva így a verseny- és a szabadidősport hasznos eltöltését: beépített öntözőrendszer is segíti a karbantartást. A töltés felőli oldalon egy gyalogoskapun lehet majd bejönni, s a belső létesítményt is felújítjuk: kulturált öltözőket és illemhelyiségeket alakítunk ki.

– A másik megszépülő létesítmény elsősorban a szabadidősportnak adhat lendületet: a Károly utca végénél található, egyelőre elhanyagolt állapotban lévő négysávos, gyeppel benőtt futópálya – veszi át a szót Krúg József városi sportfelügyelő. – Itt is új borítást kap a futórész, emellett többek közt kosárlabdapályát, felfestett lábtengópályát alakítunk ki: körbe tujákat ültetünk hangfogóként. A Hunyadi- és a Móra-iskolások itt tartják majd testnevelésóráikat, s a tervek szerint utóbbi létesítmény kezelésébe kerül a sportpálya. Mindkettőt szeptemberben adjuk át: a gimnáziumi létesítmény megnyitóját egy színvonalas országos versennyel ünnepelnénk. Összesen több mint tízmillió forintot költ a város – önerőből – ezekre a fejlesztésekre. 

Cséfalvay Attila

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövőre várják a vállalkozásokat

Mosonmagyaróvár rendezési terve az M1-es autópálya, a 86-os főút és a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal által határolt területet jelölte ki ipar park létesítésére. Sajnos a kedvező adottságokkal rendelkező terület gazdasági célú hasznosítása a mai napig nem indult meg, pedig az önkormányzat támogatásával az ipari park címet is elnyerte. A területen ugyanis a város kevés ingatlannal rendelkezik, ezért a magántelkek miatt befolyása is erősen korlátozott. Tovább olvasom