Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Parkolóbérletek és kórházfelújítás

Tizenhárom előre tervezett témát tárgyalt a mosonmagyaróvári képviselő-testület legutóbbi ülésén.
Napirend előtti felszólalásában Szentkuti Károly (SZDSZ) alpolgármester azt kérte a városatyáktól, hogy egy felhívás formájában pártállás nélkül buzdítsák a mosonmagyaróváriakat az április 12-i népszavazáson való részvételre. A felhívást végül dr. Pap János (Fidesz) kivételével valamennyien aláírták. Dr. Szeredi Ádám (MVE) azt tudakolta a polgármestertől, mikor várható a Kolbai utca felújítása. Stipkovits Pál polgármester erre elmondta: az utca teljes rekonstrukciója 35 millió forintba kerül. Amennyiben az önkormányzatnak sikerül pályázati pénzekkel kiegészítenie a saját forrást, még idén elkészül a kivitelezés. Szabó Miklós (MDF) a Mosonmagyaróvári Torna Egylet (MTE) névhasználat ügyében emelte fel a szavát és kérte a városvezetést, hogy foglaljon állást az ügyben, melyik egyesületet tekinti az „igazi" MTE-nek.

A város közbiztonságáról

A napirendek sorában elsőként Horváth Csaba alezredes, kapitányságvezető ismertette a város közbiztonsági helyzetét. A beszámolóból kiderült, hogy az elmúlt évben Mosonmagyaróváron jelentősen csökkent a bűncselekmények száma és nőtt a lakosok biztonságérzete. A kapitány a jövőbeli feladatok közül kiemelte az utazó bűnözéssel szembeni hatékony fellépést, illetve a közlekedési morál javítását. (Részletes rendőrségi beszámoló a város internetes honlapján: www.mmovar-ph.hu.) A megyei főkapitány, dr. Szabadfi Árpád ezredes a képviselőkhöz hasonlóan elismerően szólt a mosonmagyar-

óvári rendőrök munkájáról. Kiemelte, az elmúlt év során több országos jelentőségű ügy felgöngyölítésében vettek részt hatékonyan. Elmondta továbbá: a közeljövőben gyarapodó személyi állomány még nagyobb minőségi változást hoz majd. Dr. Szeredi Ádám a szigetközi orvhalászat elleni fellépésről érdeklődött. Horváth Csaba elmondta: az önkormányzat segítségével kívánnak vásárolni egy kisgéphajót, amihez a főkapitányság biztosítaná a szükséges kiegészítő eszközöket.
Az ülésen a városatyák megvitatták a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény érvényre juttatását. A város idei költségvetésében 1 millió forint áll rendelkezésre erre a célra, amit a jelzőlámpás csomópontokban a vakok és gyengénlátók közlekedését segítő hangjelzés beépítésére kívánnak felhasználni.

Elnapolt bérletárak

A Karolina Kórház rekonstrukciójának második üteméről szóló előterjesztést egyhangúlag fogadta el a testület. A második ütem becsült kiviteli összege megközelítőleg 2 és 2,5 milliárd forint. Ennek során felújítják a rendelőintézet földszinti és első, második emeleti részét, valamint a főépületet. Szükséges továbbá az épületek zárt folyosóval való összekötése. A felújításnak tartalmaznia kell a szükséges gép-műszer beszerzéseket, technológiai berendezéseket és külső létesítményeket.
A határozati javaslat szerint az önkormányzat a második ütemű rekonstrukcióhoz évi 50 millió forint saját forrást biztosít.
Az ülés legnagyobb vitáját a fizetőparkolók használatáról és a díjakról szóló rendelet módosítása váltotta ki. A képviselők elvetették az előterjesztés azon pontját, miszerint ezentúl a mosoni városrészben minden hétköznap fizetni kellene a várakozásért. A városatyák többségének véleménye szerint az éves parkolóbérletek árát jelentősen csökkenteni kellene, így jóval többet értékesíthetnének, növelve ezzel az egyébként alacsony kihasználtságot. Nagy Sándor (Civil Fórum) nehezményezte, hogy a módosítás megszüntetné a különböző parkolási zónákat. A testület végül a bérletek díjainak kérdését levette a napirendről, a módosítást pedig enélkül megszavazták.
Szabó Miklós interpellációjában azt tudakolta polgármestertől, hogy a városi buszpályaudvart a rendezési tervben rögzítettekkel ellentétben miért az épülő hipermarket mellett valósítják meg. Stipkovits Pál elmondta: a Volánnak nem állt rendelkezésére elegendő pénz a pályaudvar megépítésére, ám az áruház beruházója finanszírozza a kivitelezést.
(Az ülés fontosabb témáira későbbi lapszámainkban visszatérünk.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agrárkerekasztal az unióról

Magyarország uniós csatlakozása az Ausztriában tapasztalt változásokhoz hasonló előnyöket hozhat… Tovább olvasom