Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Mégsem lesz menekülttábor Királyhidán

Úgy tűnik, mégsem lesz menekülttábor a magyar határhoz közeli Királyhidán. Ezt a kisváros polgármestere mondta el a Kisalföldnek. A helyiek véleménye megoszlik e kérdésben, ám a többség szerint a 2600 lakosú településnek túl sok lenne négyszáz menekült.

Az ide tervezett menekülttáborról tudnak a helyiek, ám a Kisalföld által megkérdezettek közül kevesen mondták el véleményüket Királyhidán (Bruckneudorf). Amint arról lapunkban beszámoltunk, a tervek szerint négyszáz férőhelyes konténerlakásokat alakítanának ki a menekültek elhelyezésére a határ közelében lévő osztrák településen.

A közelmúltban Ausztriában is központi téma lett a menekültek helyzete. Burgenlandban a hétvégi tartományi választás miatt pedig különösen a figyelem középpontjába került a migráció. Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter a napokban jelentette be, hogy rendkívüli intézkedéseket vezetnek be a menekülthullám miatt, így táborokat állítanak fel a migránsok elhelyezésére. A Belügyminisztérium szerint a férőhelyek bővítésére azért van szükség, mert egy hét alatt több mint ezer menekültkérelmet nyújtottak be Ausztriában. Az osztrák közszogálati médiában jelent meg, hogy az egyik konténertábort a magyar határtól nem messze, Királyhidán, a laktanya területén alakítják ki. A mobil lakásokban összesen négyszáz embert szállásolnának el.

A kisváros lakói szívesen segítenének, de legfeljebb tíz menekült család befogadását tudnák elképzelni.
A kisváros lakói szívesen segítenének, de legfeljebb tíz menekült család befogadását tudnák elképzelni.

A mintegy 2600 lakosú település lakói között a hír megjelenése óta beszédtéma a tervezett tábor. A helyiek ugyanis csak a híradásokból értesültek az elképzelésről. A vélemények megoszlanak, sokan ellenzik és félnek a sok menekülttől, mások viszont befogadnák a közel félezer embert. A Kisalföld által megkérdezett helyiek többsége azonnal elhárította érdeklődésünket, amikor a tervezett menekülttábor került szóba. „Ez csak politika" – jelentette ki határozottan egy középkorú férfi, majd elsietett. Egy fiatal lány szerint nem okozna semmilyen problémát a négyszáz menekült a településen. Állítása szerint sokan ellenzik a tervezett tábort, ám a fiatalok többsége inkább támogatja. „Azzal egyetértek, hogy megoldást kell találni a problémára és segíteni ezeknek az embereknek, de egy ekkora településnek négyszáz menekült túl sok" – hangsúlyozta egy idős asszony.

„Mi is csak a sajtóból értesültünk a tervezett táborról. Nem egyeztettek előzetesen a településsel" – hangsúlyozta a Kisalföld érdeklődésére Gerhard Dreiszker polgármester. Azt mondja: szívesen segítenek ebben az ügyben, nyolc-tíz menekült családot befogadnának. Négyszáz ember azonban már meghaladja a kisváros lehetőségeit. Emiatt érthetően felháborodtak a helyiek. A település vezetője kifejtette: miután tudomást szereztek a tervezett táborról, megkeresték a minisztériumot és kifejtették aggályaikat. Gerhard Dreiszker szerint a döntéshozók megértették érveiket, hiszen a minap kapott tájékoztatást arról, hogy mégsem létesítenek menekülttábort Bruckneudorfban.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kitelepítési emléknap Mosonmagyaróváron

A Mosonmagyaróvári Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Mosoni Német Származásúak Egyesülete idén… Tovább olvasom