Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Az új Mercedes E osztályra is SMR-tükör kerül

Húsz év szünet után újra az SMR gyártja a 2015-ben bemutatkozó új generációs Mercedes-Benz E osztály visszapillantó tükreit.

2015 őszétől ismételten az SMR gyártja a visszapillantó tükröket a Mercedes-Benz E osztály kategóriájába tartozó autóknak. A szériagyártás kezdete előreláthatólag 2015 novemberében indul. Az éves mennyiség eléri majd a közel félmillió tükröt. Ez a program hatalmas előrelépés a magyarországi SMR számára, hiszen jelenleg is négy típushoz – A, B, CLA és GLA osztály – szállítanak külső visszapillantókat. Ezzel a mosonmagyaróvári telephely 2020-ig biztosít munkát a régióban.

Az SMR munkatársai testközelből ismerkedtek az új CLA osztályos Mercedesszel, rajta az általuk gyártott tükörrel.
Az SMR munkatársai testközelből ismerkedtek az új CLA osztályos Mercedesszel, rajta az általuk gyártott tükörrel.

„A magyarországi és németországi Mercedes-projektekkel foglalkozó kollégáink szoros együttműködése és a már hosszú távon igazolt szakértelmünk és hozzáértésünk most meghozta gyümölcsét. Mindig kiváltságot jelent számunkra, amikor azt tapasztaljuk, hogy olyan vevő, mint a Mercedes biztosít arról minket, hogy további közel egy évtizedig az általunk gyártott tükröket szereli féltett osztályú autóira" – mondta Tibori Pál-Levente vezérigazgató.

A cégvezető hozzátette: az elmúlt időkben kimagasló eredményeket tudtak felmutatni a Mercedes látogatóinak, auditorainak minőségi, logisztikai, mérnöki és gyártási téren egyaránt. Kiváló eredményekkel zárultak látogatásaik, így személyesen is volt alkalmuk megbizonyosodni arról, hogy az SMR által képviselt filozófia, minőségi elvárás és termékekhez való hozzáállás teljes harmóniában van a Mercedes által képviseltekkel. Legutóbbi vizitjük alkalmával a munkavállalók megtekinthették az új CLA osztályos Mercedes gépkocsit, amivel az autógyártó vállalat kollégái érkeztek, s rajta az általuk készített C117-es tükröt.

„Ez is jól példázza azt, hogy bár munkavállalóinkat négy telephelyen foglalkoztatjuk, megtartjuk a számunkra fontos családias légkört és fenntartjuk a hatékony munkavégzéshez szükséges csapatszellemet is" – emelte ki az igazgató.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak a barna kukába rakhatjuk majd a füvet

Lehullott falevelekkel, levágott fűvel, ágakkal teli zsákok tucatjai csúfítják az utcákat Mosonmagyaróváron. Tovább olvasom