Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Nem használ a dugódíj Londonban

Anglia - A napi 8 fontos (2500 forintos) dugódíj ellenére ismét ugyanolyan zsúfoltak London központjának útjai, mint a díj bevezetésekor, derült ki csütörtökön nyilvánosságra hozott hivatalos adatokból.
A londoni közlekedési vállalat (TfL) statisztikája szerint jelentősen csökkent ugyan a városon áthajtó autók száma, a zsúfoltság mégsem változott.

Bár naponta 70 ezerrel kevesebb kocsi hajt be a belvárosba mint 2002-ben, a folyamatos útépítések és a közlekedés lassítását célzó szigetek építése csökkenti az utak áteresztő képességét. Néhány szakértő a gyalogosok átkelési idejének megrövidítésében látja a megoldást. Boris Johnson, London új polgármestere eltörölni készül az új gyalogos-övezetek terveit, meg kívánja nyitni a buszsávot a motorosok előtt és büntetést helyezett kilátásba az útásó vállalatoknak, ha a tervezettnél tovább tartanak lezárva útszakaszokat.

A dugódíj az előző polgármester, Ken Livingstone egyik kedvenc projektje volt, és az első három évben valóban 30 százalékkal csökkentette a belváros leterheltségét. Az utak tervszerű szűkítésével és a havi 14 ezer útfelbontási kérelemmel azonban visszatértek a dugók. (Az útmunkálatok elsősorban London viktoriánus csatornarendszerének teljes cseréjével vannak összefüggésben, amely 2006-ban indult.) A londoni autósok 2003 óta napi 8 fontot fizetnek azért, hogy hétköznap reggel héttől este hatig behajthassanak a városközpontba.

Amennyiben elmulasztják a díjat aznap befizetni, a büntetés 60 és 180 font között szabható ki. A tavalyi pénzügyi évben a dugódíj 137 millió fontot hozott a városnak, hat százalékkal növelte a tömegközlekedést választók és 12 százalékkal a biciklizők számát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karadzsics testőrét Magyarországra toloncolják?

Ausztria, Szerbia - Magyarországra toloncolnak az osztrák hatóságok egy szerb férfit, aki azt… Tovább olvasom