Kisalföld logö

2016. 09. 24. szombat - Gellért, Mercédesz 10°C | 21°C

Fordulat - a burmai vezetés elfogadja az USA segélyeit

A mianmari (burmai) állami televízió pénteki jelentése szerint az ország katonai vezetése elfogadja a segélyszállítmányokat az Egyesült Államoktól. Arról azonban nem esett szó, hogy miként veszik át a segélyeket és ki oszthatja szét azokat. A televízió beszámolója szerint a döntés azután született, hogy Kyaw Thu külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytatott a Mianmarban akkreditált amerikai nagykövettel, Shari Villarosával.
A Mianmart irányító katonai diktatúra előzőleg azt közölte, hogy nem enged be az ország területére külföldi mentőcsapatokat és újságírókat. Az ENSZ közleményben tiltakozott a mentésben részt venni akarók elé állított akadályok miatt, és közölte, hogy nem küld több segélyt Mianmarba.

A szervezet ugyanis ragaszkodik hozzá, hogy saját dolgozói osszák ki a segélyeket. A Nargis ciklon miatt több tízezren haltak meg az egykori Burma déli részén, de egyelőre csak becslések vannak az áldozatok számáról. Az Egyesült Államok szerint az sem zárható ki, hogy 100 ezer halottja legyen a pusztító trópusi viharnak. A hivatalos adatok szerint 23 ezren vesztették életüket és 42 ezer embert még keresnek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német külügyminiszter nem fogadja a dalai lámát

Frank-Walter Steinmeier (SPD) német külügyminiszter és alkancellár nem folytat majd tárgyalásokat… Tovább olvasom