Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Sopronban hétfőn is viharos szél

Sopronban hétfő napközben is viharos erővel fújhat az északnyugati szél. A legerősebb lökések 65-75 km/h között valószínűek.

Hétfő

10.01

Országszerte több mint 160 épületben keletkezett kár a hétvégi vihar miatt - közölte Hajdu Márton, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére. Szombaton Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, illetve Hajdú-Bihar megyéből érkezett a legtöbb jelzés, vasárnap a fővárosból és Győr-Moson-Sopron megyéből.

Hajdu Márton tájékoztatása szerint a leggyakoribb károk az épületek tetőiben keletkeztek, cserepeket, tetőelemeket szakított le a szél róluk.

07.50 - A napsütést délelőtt még gyakrabban, délután már ritkán és csak egy-két helyen zavarják felhők. Számottevő mennyiségű csapadék már sehol sem valószínű. Az északnyugati szél erős, a délnyugati országrész kivételével a kora délutáni órákig nagy területen viharos lesz, majd estefelé az ország egyre nagyobb részén mérséklődik a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 15, 21 fok között várható. Késő este 8, 13 fok várható - írja a met.hu.

Az ország "szélcsatornájában", tehát a Sopron - Siófok - Paks, és a Szécsény - Debrecen vonalak közé eső területen időnként hétfő napközben is viharos erővel fújhat az északnyugati szél. A legerősebb lökések 65-75 km/h között valószínűek, tehát azért jócskán elmaradnak a vasárnapi értékektől. Estétől pedig jelentősen mérséklődik a légmozgás.

Darnózseli és Lipót között vadgesztenyefa dőlt az útra >>

Vasárnap írtuk

Szél Sopronban



19.45 - Hat megyére és a fővárosra hétfőre elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos szél miatt.

Az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében az éjféli órákig helyenként 90-95 kilométer/óra körüli széllökések is lehetnek.

Hajnalban átmenetileg kissé gyengül a szél, majd hétfőn délutánig az ország északnyugati és középső részén újra számítani kell viharos széllökésekre, de 90 kilométer/órát meghaladó széllökés már nem valószínű – tették hozzá.

A várható viharos szél miatt Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Ezzel együtt az előrejelzés szerint délnyugaton, nyugaton szinte zavartalan napsütés ígérkezik, legfeljebb északkeleten fordulhat elő egy-egy helyen futó zápor. Az éjjel plusz 4 és plusz 10 Celsius-fok közötti hőmérséklet várható, de azokon a területeken, ahol éjszaka is lesz szél, 11, 12 fok körül alakul. Nappal 15 és 21 fok közötti csúcshőmérséklet várható.

Korábban:

"Győrben a Baumax áruháznál szakított le közlekedési lámpát a szél, Győr-Gyirmóton egy oszlop törött ketté a gólyafészek súlya alatt."

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"Másodszorra tépte le a viharos erejű szél a Szabadhegyi iskola tetejét. Jelenleg három iskolavezetőségi tag (köztük az intézményvezető) mérik fel a kárt."

Fotók

"A szemeteszsákokat sem kímélte a szél."

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"Mi lesz a sorsa? Ki van kötve az ipar csatorna torkolatánál, de már látszanak rajta a rongálás jelei" - írta olvasónk.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"Leszakadt vezezték a Fehérvári úton."

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"A képen a vasárnap délutáni szélvihar „eredménye" látható, ahogy Sopronban a Jereván lakótelep egyik házáról leszakította a szigetelést. A tűzoltók a kép készítésekor értek oda, hogy a veszélyes darabokat eltávolítsák" - írta olvasónk.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"Buszmegállóra omlott a fal a Liget utcában"

Fotók

"Káosz a mosoni strandon - a fotók magukért beszélnek!

Fotók

"Marcalvárosban fát csavart ki a szévihar."

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"A szél ma sem kímélte a közlekedési lámpákat."

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

"Csornán a téglakerítást sem kímélték az erős széllökések" - írja olvasónk.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

A győri Tesconál lámpabúrát tépett le a viharos szél.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító


"Vasárnap délután 14 óra körül a viharosan tomboló szél megbontotta a Szabadhegyi Általános- és Középiskola tetőburkolatát" - írja olvasónk.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

08.33 - Vasárnap is széllökésre figyelmeztet a meteorológia

Megyénkben a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 kilométer per órát a Csornai, Kapuvári, Mosonmagyaróvári, Soproni járások területén. Megyénk egész területére narancs riasztás van érvényben.

Fotó: met.hu
Fotó: met.hu

18.24 - "A viharos szél következményeként, Öttevény, Lébény, Mosomszentmiklós területén folyamatos pár másodperces/perces áramszünetek vannak. Az E-on ügyfélszolgálata elérhetetlen, 10 perc után automatikusan bont a vonaluk, ez idő alatt fel sem veszi senki." - írja olvasónk.

18.00 - "A Győr- Ménfőcsanak és Gyirmót elágazásban ma a viharos szél letépte a közlekedési lámpát" - írta olvasó-tudósítónk.

Fotó: Tudósító
Fotó: Tudósító

16.54 - A meteorológiai szolgálat azt írta: a következő órákban a Közép-Dunántúlon és az Alföldön, majd a déli megyékben is sokfelé viharossá válik a szél.

A késő esti órákban a szél mindenütt mérséklődik, inkább már csak az ország déli harmadában lehetnek 70 kilométer per órát elérő lökések.

Vasárnap viszont a délnyugati és az északkeleti megyéket kivéve ismét sokfelé viharossá fokozódhat a szél. Az Észak-Dunántúlon és a főváros térségében a szélsebesség helyenként elérheti a 90-95 kilométer/órát is - írta a meteorológiai szolgálat.

Az elrőrejelzés szerint vasárnap többnyire erősen felhős lesz az ég, délnyugaton azonban hosszabb időszakokra is kisüthet a nap. Több helyen valószínű eső, zápor. A nyugati, északnyugati szél többfelé tartósan viharos lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 6 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható.

13.50 - "A késő délelőtti órákban egyre jobban élénkül a nyugati, délnyugati szél, de csak a front érkeztével fordul északnyugati irányba, és válik viharossá.

Erre legkorábban az északi határ mentén, délután 1 óra körül lehet számítani - írja a met.hu.

A széllökések kora délutánra elérték megyénket is. "Dél körül még csak kis légmozgást láttam a fák ágain, 13 órára azonban már az ablakok süvítettek az erős széltől" - írta mosonmagyaróvári tudósítónk.

Fotó: met.hu
Fotó: met.hu

09.00 - A várható viharos szél miatt vasárnap éjfélig az egész országra kiterjedő figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A riasztás Fejér, Győr-Moson-Sopron és Pest megyékre vonatkozóan másodfokú (narancsszínű). Ezekben a megyékben a várható legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométert is meghaladhatják. Az ország többi részére első fokú riasztás van érvényben vasárnap éjfélig.

Korábban írtuk:

Legyen Tudósítónk!

A viharos időjárásról,vagy annak ˝következményeiről˝, várjuk olvasóink fotóit, videóit a tudosito@kisalfold.hu  e-mail címre.


Az Időkép azt írja, a legfrissebb számítások szerint szombat délután több helyen 80-100 kilométer/órás széllökésekkel törhet ránk a hidegfront. Kisebb faágak, gallyak könnyen letörhetnek, kerüljük a fák alá történő parkolást!

Szombat délig még országszerte marad az eddigiekhez hasonló kellemes, zavartalanul napos időjárás, majd nemzeti ünnepünk délutánján északnyugat felől viharos szél kíséretében hidegfront érkezik. A magasban mintegy 8-10 fokkal hidegebb levegő áramlik majd fölénk, szombat délutántól több helyen záporok, helyenként akár jégdarával kísért zivatarok jelezhetik a front érkezését.

Vasárnap is több helyen alakulhatnak ki záporok, főként a magasabb hegycsúcsainkon akár hózáporok, hódara-záporok is, a délnyugati megyék kivételével pedig továbbra is viharos lökések kísérhetik a szelet.

A teljes előrejelzés itt olvasható >>  

Archív MTI fotó/Varga György
Archív MTI fotó/Varga György

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekordmeleg volt Budapesten

Hétfőre virradó éjjel több helyen a leghidegebb órákban sem csökkent 12 fok alá a hőmérséklet. Tovább olvasom