Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Mi lesz veled, Harmónia?

Mi lesz a marcalvárosi Harmónia Áruházzal? Örültünk, amikor megépült, de az utóbbi években mindig más van benne, mint ami egy lakótelepen kellene.
Marcalvárosban a lakótelep két része között, ideális helyen épült a Harmónia Áruház, a városnyi városrész lakói gyorsan megkedvelték. Nem értik viszont, miért kell szinte évente átalakulnia...

A Harmónia gyorsan népszerű lett

A Harmónia Áruházat a Kontúr Kft., pontosabban még jogelődje, a Győr-Moson-Sopron Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat építette. Jó helyre, hiszen akkor már bővült, terjeszkedett Marcalváros (Kun Béla-lakónegyed), tudni lehetett, hogy városnyi városrész alakul ki, s az élelmiszerboltok mellett kell egy olyan áruház, ahol a háztartásokban szükséges napi cikkeket helyben be lehet szerezni. A Harmónia gyorsan népszerű lett. Aztán változtak az idők, átalakult maga a cég is, a városban megjelentek a multinacionális hipermarketek, s persze a Harmónia se maradt a régi.

A lendület alábbhagyott

Az utóbbi időben egy jó részét (600 négyzetmétert) kínaiak bérelték ki, másik részét pedig 2004 végén egy nem győri kereskedelmi cég. Vezetője akkor azt nyilatkozta lapunknak, hosszú távra akarnak „berendezkedni", széles árukínálattal, sok kedvezményes akcióval. A lendület gyorsan alábbhagyott, az áruválaszték egyre silányult, s nem egészen másfél év után a cég felmondta bérletét, felmondott a korábban átvett „iparcikkes" dolgozóknak is.

A napokban azt tapasztalhatták (olvashatták több hirdetésben lapunkban is) a marcalvárosiak, újra iparcikkáruház nyílt a Harmóniában az egyébként kitartóan ott működő kínai üzlet mellett. Jogos a kérdésük: ez megint csak átmeneti állapot lesz?

Minden, ami a ház körül kell

– Nem szabad így hagyni ezt az ismert, keresett, jó üzletet, gondolták a „régi kontúrosok", ezért alakult meg a Harmónia-Kontúr Kft. – mondta el lapunk kérdésére Horváthné Simonits Rózsa ügyvezető. Úgy gondolják, a hipermarketek mellett is van létjogosultsága olyan áruháznak, amelyben a környéken élők megtalálják a házban, ház körül szükséges legfontosabb árucikkeket: konyhai és fürdőszobai felszerelést, ajándéktárgyakat, barkácscikkeket, szerelési anyagokat, sok mást. Az újranyílt Harmóniában egyelőre csak csempe és járólap, játék nincs. A kft. foglalkoztatja az előző, a bérletet felmondott cég dolgozóit, akik egyébként már előtte is „kontúrosok" voltak, régi szakemberek, akik a szó igazi értelmében ki tudják szolgálni a vevőt.

„ Kézközelben" lenni a vevőhöz

Az eladótér most 400 négyzetméteres, ám az áruházban van még kétszázötven négyzetméternyi kiadó terület. Egyelőre nem tudni, ki lesz a bérlője, ki ismeri fel, hogy megéri „kézközelben" lenni a vásárlóhoz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az MSZP Kunt indítja

Két és fél héten belül második küldöttgyűlését tartotta hétfőn az MSZP győri szervezete a párt Herman Ottó utcai székházában. Legutóbb május 25-én tanácskozott a grémium azért, hogy polgármesterjelöltet állítson az októberi helyhatósági választásokra, A hétfői ülésen eldőlt, hogy Kun András alpolgármestert indítják polgármesterjelöltként az őszi önkormányzati választáson. Tovább olvasom