Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Kigyulladt egy panellakás pénteken este Győrben

Győr - Pénteken este nem sokkal 11 óra előtt Győr Marcalváros I. városrészében, az Ikva utca 71. szám alatti épületben kigyulladt egy panellakás. A győri tűzoltóság tájékoztatása szerint az eset úgy történt, hogy a lakás bérlője vacsorát akart készíteni, ezért bekapcsolta a fritőzt.
Ezután visszament a szobába, ahol elaludt. Az elektromos berendezés a benne lévő sütőolajjal közben annyira túlhevült, hogy meggyulladt tőle a konyha bútorzata, s a lángok gyorsan átterjedtek az előszobára és a hálószoba egy részére is.

Az este tűz ütött ki az Ikva utca egyik négyemeletes házában. A képet a tűzoltók kiérkezésekor készítettem, melyen látni, hogy az egyik tűzoltó épp az erkélyre mászik. Tudósító (fotó): Dávid Attila
Az este tűz ütött ki az Ikva utca egyik négyemeletes házában. A képet a tűzoltók kiérkezésekor készítettem, melyen látni, hogy az egyik tűzoltó épp az erkélyre mászik. Tudósító (fotó): Dávid Attila


A lakásban tartózkodó nő még ki tudott menni a bejárati a ajtón, a férfinak azonban már csak az erkélyre menekülés maradt. A tűzoltók épségben lehozták onnan, a tüzet pedig néhány perc alatt eloltották. A kár az első becslések szerint mintegy kétmillió forint.

Tudósító (fotó): Dávid Attila
Tudósító (fotó): Dávid Attila


Fotók: Krizsán Csaba

Olvasóink írták

  • 18. ami 2008. augusztus 11. 17:45
    „Kedves Papa! Még jó hogy a panel nem az olyan hülye emberek lelőhelye mint Ön!”
  • 17. Marcalvárosi 2008. augusztus 11. 16:46
    „T. Mucii! Nem kifejezetten azt hangsúlyoztam, hogy azért gyulladt ki a lakás, mert albérlő lakik ott. Talán olvassa át az üzenetek sorait, kivel értek egyet és miért majd értelmezze. Lehet meglepődne? Ha valaki tüzet okoz, akkor nem arról van szó hogy tulajdonos vagy albérlő, hanem a felelőtlenségéről és a hanyagságáról!!!!! Mielőtt egy sznob libának állítja be az embert, a téma lényegéről ne feledkezzen meg ha javasolhatom Önnek!!!! Ja nem egy faj a lakástulajdonos sem, úgy ahogy az albérlő sem. Csak erről egy fajra tudok gondolni...”
  • 16. Muccii 2008. augusztus 11. 11:47
    „Tisztelt Marcalvárosi!
    Azért gyulladt fel a lakás,mert albérlő lakik ott?? Gondolom ezzel azt hangsúlyozta,hogy egy albérlő felelőtlen,mivel nem az övé a lakás? Nem kellene általánosítani.Sajnos számos olyan ember van,aki a sajátjára sem vigyáz,de gondolom ÖN mint lakástulajdonos felsőbbrendű faj!!!!”
  • 15. Börönd Ödön 2008. augusztus 10. 20:50
    „Tanulság: Inni és főzni egyszerre nem tanácsos! Szegény egyébként biztos a fáradt asszonyt akarta friss falatokkal várni!”
  • 14. Csicsa 2008. augusztus 10. 16:41
    „Tisztelt Hozzászólók !

    1. A pasi be volt nyomva, nem kicsit és ezért aludt el.
    2. Feleség délutáni műszakból tért haza tehát ő nem menekülhetett ki a lakásból. ( a házban lakóktól tudom )”
  • 13. Paszuly 2008. augusztus 09. 22:39
    „Először egy emberről van szó, utána meg már kettőről, most lehet hogy én vagyok a hülye, de nem értem! Mindketten elaudtak? jah és "Papa", véleményem szerint nem mindenki teheti meg, hogy családi házba lakjon! És egyetértek PrettyWoman-nal = )”
  • 12. Börönd Ödön 2008. augusztus 09. 20:50
    „A lakás bérlője (feltehetőleg férfi) sütni akart, és elaludt. A lakásban tartózkodott egy nő is, aki még az ajtón ki tudott menekülni.
    No, ez akkor hogy is van? A tartózkodás összefüggésben van az elalvással?”
  • 11. marcalvárosi 2008. augusztus 09. 18:40
    „Tisztelt 1olvasó! Olyan emberrel nem lehet találkozni, aki még nem hibázott. Ami itt történt, az a súlyos felelőtlenség következménye. Rosszindulatúság ide-oda, a családja és a saját életét mindenki félti, ezért ilyen fatális hibát hogy elaludni az olaj pedig a fritőzben "sül" szerencsére nem gyakran követnek el az emberek. Magam részéről még a vizet sem forralom fel úgy, hogy elalszom, ha érzem hogy kimerültem és fáradt vagyok nem állok neki főzni. Hidegkonyha is van a világon!!!!De ha maga ennyire egyetért vele, így védi biztosan szívesen lenne a szomszédja. A mi lépcsőházunkban szerencsére talán egy lakás van albérletben.
    Tisztelt PrettyWomen! Részemről teljesen egyetértek Önnel.”
  • 10. tricse 2008. augusztus 09. 18:15
    „én se laknék panelba ha lenne hozzá tehetségem (hüvelyk és mutatóujjösszedörzsölős szmájli:))”
  • 9. Papa 2008. augusztus 09. 18:07
    „Ezért sem lakom panelba, a sok hülye enber lelőhelye, engem nem érdekel ha saját hülyesége miatt leég a háza, de hogy az enyém is vele égjen..az a büntetés”
  • 8. PrettyWoman 2008. augusztus 09. 17:11
    „Üdv mindenkinek!
    Biztos én is rosszindulatú vagyok és gonosz, de marcalvárosival értek egyet. Lehet az is, hogy gyárilag vagyok hibás, de ha én megnyitom a csapot a fürdőben, vagy felteszek a gázra főni valamit, nem fekszem le aludni, de még csak a szemetet sem viszem le, mert BÁRMI történhet. Igaz, nem is áztattam el soha a lakást, meg nem is gyújtottam fel senkiét sem. Ha elmegyek otthonról, az ablak sem maradhat nyitva. Ahol én lakom, a szomszédaim zöme albérlő. Volt, hogy másfél év alatt 3-szor áztatták el az alattuk lakót + még két lakást. Ugyanis a nő kedvelt szokása, hogy éjfél és éjjel 3 óra között mos (igaz, egész nap itthon van, de éjjel főz, mos, stb.), majd - lefekszik, tv-zik, házaséletet él, nem tudom (nem is érdekel). Mindegy, a lényeg, hogy sokszor órákig folyik a víz. Mivel a hálószobánk a fürdőjükkel határos, tökéletesen áthallatszik. Az a kisebbik baj, hogy én ettől nem tudok aludni, hisz az senkit sem érdekel. A nagyobbik baj az, hogy többször eláztatta már a fél házat. Amit aztán letagadnak általában. Oké, fizet a biztosító, de azért akkor is dühítő. Ráadásul a srác, aki alattuk lakik, épp előtte újíttatta fel a lakását, azt is ezek miatt. Aztán ismét úszott minden. Szóval a válasz a költői kérdésre: IGEN, medencét csinál a lakásból. Én már csak attól rettegek sokszor, hogyha feltesz valamit főni, nehogy akkor meg elmenjen valahova és leég a ház a felelőtlensége miatt. Mi mellettük lakunk és én mindig nyugodt voltam, hogy minket nem tudnak eláztatni, hiszen nem alattuk lakunk. Mennyira naív voltam! Kitartó munkával ugyanis minket is sikerült eláztatni. De amíg itt laknak, nem is tudom, van-e értelme tapétát cserélni. Fizetett a biztosító, de mindig oda sem szeretnék járkálni, mert még csalónak néznek. Ezek után kedves szomszédaim nem is értik, miért utálja őket mindenki. Bevallom őszintén, a felelőtlen embereket én sem nagyon szeretem. Bár bevallom őszintén - kicsit irigylem is őket a lazaságuk miatt, meg azért mert tesznek a világra. Nem dolgoznak, mégis már a második gyerek születik a pöttömnyi albérletbe. Minden héten jön levél a szocpoltól nekik - gondolom segélyek miatt (gyakran hozzám dobják be, mert nem írják ki a nevüket sem). Mindenkinek kulcsot adnak, nagy a jövés-menés. Időnként megjelennek a szülők egy rozzant kocsival (gondolom messziről jönnek), és hatalmas szatyrokat hoznak, gondolom feltöltik a hűtőjüket. A koszos cipőt lerúgják a lépcsőházban, hadd illatozzon. A szemetet sem viszik le, csak kihajítják a folyosóra. Ha karácsonyfát vesznek, vagy kidobják, térdig járunk a tűlevélben. Soha egyszer fel nem takarítanának. Ha büdös van, mert főznek, nem az ablakon szellőztetnek, hanem az ajtót tárják ki, hadd szagoljuk mi is az aznapi menüt. Egyébként köszönik, jól vannak.
    Abban már csak csendben merek reménykedni, hogy rólunk nem lesz hasonló cikk a Kisalföldben. Mindenesetre megtanultam, az emberi felelőtlenségnek néha csak a halál szab határt.
    Mindenkinek szép napot!”
  • 7. latakacs 2008. augusztus 09. 15:41
    „Kedves Joco1!
    Ha mindent le lehetne írni az szja-ból, akkor nem maradna pénz a tűzoltóságokra. Van egy biztosítós reklám, mely arról szól, hogy az meber úgy gondolja, vele ilyen nem fordulhat elő, csak a másikkal. Ja, csak a másik is ugyanezt gondolja ő róla. Igen, meg kellene venni a poroltót a közös költségből, és azt vészhelyzetben használni is lehetne. Tavaly év végén ugyanilyen est fordult elő a jereváni úton. Ott is elaludt az albérlő. Ott a lakás feletti lépcsőházrész tiszta korom lett, megrepedt a kár feletti lakás padozata, szétdurrant a szoba ablaka( a hő miatt), a csapadék elvezető csövek megolvadtak, használhatatlanná váltak, a vezetékek szintén, az ajtók deformálódtak. Az alsó szomszédok pedig eláztak. Ha van az albérlőnek, vagy a tulajnak biztosítása, akkor annak felelősségbiztosítási része a limit erejéig téríti a másoknak( közös tulajdon, szomszédok) okozott kárt, az alapbiztosítás pedig tűz eset gyanánt a tulajnak. Ha netalán társasház biztosításuk van, akkor jobban járnak. Kicsit keveslem a tűzoltóság által megállapított 2 millát. Az általam leírt esetben 5,3 m ft volt a kár.
    Mi a tanulság: egyszerre csak egy dolgot csinálj, főzz vagy aludj.”
  • 6. /joco1 2008. augusztus 09. 15:02
    „Harcona Marcos :igazad van, csak tudod mindenki ugy van ezzel. hogy bizzik abban ,hogy nála "ilyen" nem fordulhat elő.Biztos "venné" mindenki" a tüzoltoberendezéseket", ha sz adobol le lehet ne irni.De igy mivel nem volt "elsödleges oltoberendezés" az állam kb 200 db.5 kilos porolto árát "elköltötte".Valoszinü-söt biztos- nem "tüzolto" nyelven fogalmaztam, de gondolom azért érthető amit irtam”
  • 5. tricse 2008. augusztus 09. 14:24
    „mármint a kiégett konyha képei vannak a langlovagok.hu-n

    nem a büntetés

    bocs”
  • 4. tricse 2008. augusztus 09. 14:23
    „velem is előfordult már elfelejtett megnyitott csap,feltett kaja bár kuktában és bizony voltam már olyan fáradt is,hogy a lakást elvihették volna körülem

    örüljünk,hogy emberéletben nem esett kár,a tulaj a képeket nézve a langlovagok.hu-n már megkapta büntetését”
  • 3. 1olvasó 2008. augusztus 09. 14:18
    „T. Marcalvárosi!

    Süt soraiból a rosszindulat. Sajnos ez bárkivel előfordulhat, még Önnel is. Ne ítélkezzen senki felett, biztosan ön is hibázott már életében amivel mást is veszélyeztetett. Inkább örüljünk hogy nem lett tragédia.
    További szép napot!”
  • 2. marcalvárosi 2008. augusztus 09. 11:31
    „Most erre mit lehet mondani? Ha valaki annyira felelőtlen, hogy a fritőzben otthagyja az olajat melegedni és közben elalszik, akkor járjon inkább étterembe. Persze nem kell az olaj mellett őrt állni, mert az ember úgyis tudja mikor melegszik fel. De sajnos itt nem ez történt. A legnagyobb baj, hogy a tudatlanságával, felelőtlenségével nemcsak a saját életét veszélyeztette, hanem az ott lakó családokét is! Ami mégnagyobb, hiszen a saját életeddel azt csinálsz amit akarsz, de a máséra vigyázni kell! Hányan meghalhattak volna? Mert szundikált egyet? Ennyi erővel ha megengedi a kád vizet fürdéshez, akkor medencét csinál a lakásból?”
  • 1. Harcona Marcos 2008. augusztus 09. 10:07
    „Az ´átfogó tűzoltósági ellenőrzés´-hez visszakanyarodva:
    Ha lett volna egy poroltójuk, akkor esélyük is lett volna, hogy eloltsák. 10 ezerért lehet kapni 5 kilós változatot, ugyanannyiért tűzjelző készüléket - ami meg visított volna, hogy nem kellene aludni amíg ég a ház. Neadjisten egy központi jelzőhöz csatolt érzékelő lakásonként, ami a többi lakót is riasztja...

    Gondolom ennél sokkal egyszerűbb hivatalnokként azzal szórakozni, hogy kitettek-e egy fotelt az előtérbe...

    Továbbra is éljenek a valódi tüzeket eloltó valódi tűzoltók!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barichelloval bulizott a győri lány

Győr - Gokartversenyt közvetíteni Szujó Zoltánnal, sziklát mászni, és magazincímlapot szerkeszteniük… Tovább olvasom