Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Ikrény is félti a nyugalmát

Újra találkozott a Győr és Csorna között kiépítendő gyorsforgalmi út beruházója egy fórumon az ikrényiekkel.
Másodszor találkozott az M85-ös, Győr és Csorna között kiépítendő gyorsforgalmi út beruházója, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közútkezelő Kht. és az utat tervező Utiber Ikrény lakóival fórumon. A tervezők az első heves vita után a helyiektől kapott javaslatok alapján újabb lehetséges vonalvezetését készítették el a falu számára annak az összekötő útnak, amelyet azok a lassú járművek használhatnak, amelyeket letiltanak a gyorsforgalmi útról.

Az új változatnak, kiderült a csütörtök este tartott községi fórumon, egyetlen szépséghibája volt, hogy újra csak Ikrényen át vezetett volna. A helyiek számára, erről beszéltek a felszólalók nagy szenvedéllyel, édes mindegy, hogy északról vagy délről vezetne be az összekötő út. Nem akarják, hogy a falun át dübörögjenek a traktorok. A tervező három lehetséges változata után egy negyediket szeretnének.

A fórum tanulsága alapján az önkormányzat tegnap levelet írt a beruházónak, s ebben közölte: támogatják a lassú járművek számára építendő párhuzamos út ikrényi leágazását, de oly módon, hogy az ne vezessen be a községbe, északról kerülje azt el. Hogy milyen módon lehet azt megvalósítani, arra a megoldást a tervezőnek kell megtalálnia. Amennyiben elkészül ez a tervváltozat, az önkormányzat újabb egyeztetést kér. Gergó András polgármester a Kisalföldnek elmondta, minden a demokrácia játékszabályai szerint történt. A beruházó és tervező meghallgatta Ikrényt, megértették, mit szeretnének a helyiek, és nyilvánvalóan figyelembe is fogják azt venni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csak takarítják a Frigyest

Szokatlan dolog keltette fel a győriek figyelmét: mozgást láttak a Frigyes-laktanya területén! Jól látták: valami elkezdődött. Egyelőre takarítanak. Némelyek csodának vélik, mások délibábnak gondolják, hogy dolgozó embereket látnak a győri Frigyes-laktanya kerítésén belül. Azt is rebesgetik, tán ufonauták szálltak le a város e hosszú ideje senki által nem háborgatott részén. Tovább olvasom