Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 13°C | 25°C Még több cikk.

Előzetesben a férfi, aki megtámadta a fiatal lányt Győrben

A 27 éves férfi szombat hajnalban támadta meg a lányt, 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.
 Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság nyomozási bírója hétfőn azt a 27 éves férfit, aki a gyanú szerint szombaton hajnalban erőszakoskodott egy fiatalkorú lánnyal Győrben, a Fehérvári úti körforgalomtól nem messze. A döntés jogerős.

Az illetőt hivatalosan 18. életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, élet elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérletének elkövetésével gyanúsítják, amelyet ő tagad. E bűncselekmény öttől tíz évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.

A bíróság a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését azért látta indokoltnak, mert megítélése szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, hiszen a férfi a vele szemben intézkedő rendőrök elől is futva menekült szombaton. Emellett a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeknél másként nem biztosítható, figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, jellegére, az elkövetés körülményeire és a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárás tényére is.
 

Előzmények:


A Győri Járásbíróság nyomozási bírája hétfőn dönt az elmúlt hétvégén fiatal lánnyal erőszakoskodó férfi előzetes letartóztatásáról.

Mint azt mi is megírtuk, február 10-én hajnali 2 óra után verekedéshez riasztották a rendőröket egy győri szórakozóhelyhez. Az intézkedés alatt nyikorgásszerű hangot hallottak a Fehérvári úti körforgalom felől.

Először azt hitték, hogy a forgalom zaja, de amikor újra meghallották, tisztán kivehető volt a velőtrázó segélykérés. Mindhárman azonnal a sikoly irányába eredtek.

– Tizenöt-húsz méterre a hővezetéktől láttuk meg a férfit, amint leszorítja a lányt. Felszólítottuk, hogy hagyja abba, akkor ellökte magától és futni kezdett az Ifjúság körút irányába. A két társam rögtön a nyomába eredt, én maradtam a sértettel – idézte fel Horváth Péter százados. 

A fiatalkorú lány sokkos állapotban volt az eset után, szemmel látható sérülés nem volt rajta, de a százados mentőt hívott hozzá. A helyszínre gépkocsit, illetve női kollégát is kért.

– Az Ifjúság körút és a Szigethy Attila út sarkáig futottam, ott kapták el társaim a tettest. A földön feküdt, de felindultságában eltépte a műanyag gyorsbilincset (az igazoltatásnál felhasználta az összes bilincset a két járőr – a szerk.), nálam szerencsére még volt egy erősebb, így rátettem – tudtuk meg Horváth Pétertől. 

Mint megtudtuk, a 18 év alatti lány nem ismerte 27 éves támadóját, bulizni ment egy közeli szórakozóhelyre a barátnőivel. Információink szerint egyszer már elkapta a támadó, ám akkor sikerült kiszabadulnia a szorításából. Valószínűleg azért indult a rendőrök felé, hogy segítséget kérjen, ám a férfi utolérte a hővezetékeknél. 

A Győri Rendőrkapitányságon a nyomozók a 27 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – szexuális erőszak bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
 

Jótanácsok szülőknek: nincs szabály, jobb az elővigyázatosság

Nincs egyértelmű szabály arra, hogy a szülő hová és hány óráig engedheti el a gyermekét szórakozni. Mindenki maga dönti el, hogy milyen engedékeny vagy szigorú, ám az tény: 18 év alatti gyermek a jog szerint kiskorú és szülői felügyelet alatt áll, tehát a biztonságáért a szülő felel. A rendőrség azt tanácsolja a szülőknek: ismerjék meg azokat a barátokat, akikkel gyermekeik a szabadidejüket töltik. Lehetőség szerint ne csak őket, hanem a szüleiket is ismerjék meg, tudják meg, hol laknak, mi a telefonszámuk. Ha a gyermeket éjszakai szórakozóhelyre engedik, vigyék el oda, tájékozódjanak a helyről és menjenek is érte, még akkor is, ha ezt a gyerek „cikinek" érzi. Ha a gyermekért nem tud elmenni a szülő, inkább hívjon taxit.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közgazdászok, mérnökök Győrből - közel 700 friss diplomást avattak

Közgazdászok, mérnökök Győrből - közel 700 friss diplomást avattak
Elegáns, mosolygó hölgyek és urak az eddigi életútjuk következő, szép eseményének ünnepeltjei voltak… Tovább olvasom