Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Bemutatták a főapátsági vendégházat

A Pannonhalmi Bencés Főapátságot felkereső zarándokcsoportok, családok, kiránduló iskolások elszállásolására kínál kulturált körülményeket a Szent Jakab Ház az apátság területén található csendes völgyben.

A 67 vendég fogadására alkalmas létesítményegyüttest kedden mutatták be újságíróknak és turisztikai szakembereknek. Várszegi Asztrik főapát köszöntőjében rámutatott: Szent Márton monostora az elmúlt 20 évben egyfajta bezártságból lépett ki, s a világörökség részeként kívánja értékeit a vendégek elé tárni.

A vendégházban a családok számára két apartmant rendeztek be hat-hat személy részére teakonyhával, fürdővel. Három szállásépületet emeltek fiataloknak, kirándulócsoportoknak, mindegyikben egy-egy 16 személyes szoba kapott helyet fürdővel.

A kísérők részére egy-egy kétszemélyes szoba készült el akadálymentesített mellékhelyiséggel. A létesítményegyüttesben egy ˝remetelakot˝ is kialakítottak a magányra, elcsendesedésre vágyó látogatóknak.

A közösségi épületekben található melegítőkonyhák és az étkező kényelmes körülményeket nyújtanak, egy nagyobb terem pedig lehetőséget kínál a társas együttlétre, és alkalmanként akár előadások tartására is. Az épületegyüttest faszerkezetű kápolna teszi teljessé, ennek kivitelezését augusztusban fejezik be.

A beruházás több mint 320 millió forintba került, mely része egy átfogó, 1 milliárd 560 millió forintos projektnek, amelynek keretében még ez évben elkészül az arborétum rehabilitációja és a bemutató gyógynövénykert, valamint a levendulaolaj-lepárló kialakítása.

Olvasóink írták

  • 2. Bloody 2010. július 08. 09:04
    „..és akiknek mindenét elvitte a víz? Ők is sokan vannak.
    (nem csak a tűzijátékról lehetne lemondani)”
  • 1. janika 2010. július 08. 05:44
    „Mennyi is a hajléktalan Győr környékén?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kis eső, nagy eső: hidegfront rondít bele a nyárba

Narancssárga riasztás van érvényben, a hidegfrontból bármikor eshet rövid idő alatt komoly… Tovább olvasom