Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 1°C Még több cikk.

A Fidesz és a KDNP megszavazza a főbírójelöltet

A Fidesz-frakció vezetése azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöki tisztségére jelölt Havasiné Orbán Mária megválasztását igen szavazatukkal támogassák. A KDNP szintén támogatja a jelöltet, az MSZP-frakció elnöksége pedig azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a képviselők lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak hétfőn.

Havasiné Orbán Mária parlamenti bizottsági meghallgatásain kétséget kizáróan bizonyította alkalmasságát a főbírói tisztségre - olvasható a Fidesz frakció vezetőinek közleményében. A főbírójelöltet hétfőn az alkotmányügyi bizottság, szerdán az emberi jogi bizottság hallgatta meg.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja, ismerve Havasiné Orbán Mária eddigi tevékenységét, támogatja megválasztását - közölte Rubovszky András, az ellenzéki párt frakcióvezető helyettese.

Az MSZP-frakció elnöksége azt javasolja a képviselőcsoportnak, hogy a képviselők lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak hétfőn a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjének választásakor - mondta Kovács Tibor szocialista frakcióvezető-helyettes.

Bárándy Gergely szocialista képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak (OIT) a parlament alkotmányügyi bizottsága által delegált tagja szerint súlyos érvek szólnak a jelölt támogatása ellen és mellett is, ezért meg kell adni a képviselőknek a lehetőséget arra, hogy egyénileg mérlegelhessenek.

A politikus szerint Havasiné Orbán Mária túl gyors tempóban akarja megvalósítani az egyébként a képviselő által is szükségesnek mondott reformokat.

Bárándy Gergely hiányolta a jelölt megfelelő tudományos hátterét. Elismerte ugyanakkor, hogy kétségtelenül Havasiné Orbán Mária mellett szól jelentős igazgatási tapasztalata.

Sólyom László köztársasági elnök november végén jelentette be, hogy Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az államfőnek azért kellett ismét főbírót jelölnie, mert az Országgyűlés május 26-án nem választotta meg előző jelöltjét, Baka Andrást. Az akkori jelölt nem kapta meg az OIT-tagok többségének támogatását sem.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lomnici Zoltán hatéves megbízatása június 24-én járt le.

Olvasóink írták

  • 4. jockey 2008. december 05. 23:31
    „MSZP-s képviselők lelkiismeretére bízni valamit érdekes dolog. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, bár elképzelésem van.”
  • 3. TakácsTamás 2008. december 05. 21:00
    „thurv! Te akkora ökör vagy, hogy le sem tagadhatnád a szoci gyökereidet!”
  • 2. matriné 2008. december 05. 18:55
    „Csak nem tévedett Horn Gyula, amikor kinevezte Megyei Főbírónak? Hát mégsem lett elvtárs belőle? Vagy nem jó elvtárs lett? Vagy összefügg az öreg Bárándy kritizálásával, hogy az MSZP nem áll ki nyíltan az elutasításával?”
  • 1. thurvj97 2008. december 05. 16:21
    „Fölösleges erőlködnötök fiúk ! Madár kartárs már az új jelölt személyét keresi!Havasiné Orbán Mária pedig maradhat jobbos szívével Győrben.Vivát!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idősbarát önkormányzatok a megyében

Sikátor, Rábapatona, Ikrény, Bakonyszentlászló és Lébény kapta az „Idősbarát Önkormányzat… Tovább olvasom