Kisalföld logö

2018. 05. 20. vasárnap - Bernát, Felícia 12°C | 23°C Még több cikk.

Műszaki mérnöki állásbörze Zalaegerszegen

A gazdálkodó szervezetek humánerőforrás-fejlesztését, valamint a mérnökhallgatók elhelyezkedését elősegítő műszaki, mérnöki állásbörzét tartottak szerdán Zalaegerszegen.
Az önkormányzat, a munkaügyi központ, a Nyugat-magyarországi Egyetem, valamint a cégek, vállalatok szervezésben tartott rendezvényen közel 150 műszaki-mérnöki pályán tanuló zalaegerszegi fiatal vett részt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere köszöntőjében elmondta; a rendezvény célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítsanak a mérnökhallgatók és a munkaadók számára.

A városban működő gépipari, elektronikai, mechatronikai vállalatoknál jelentős ipari fejlesztések valósultak meg, így egyre nagyobb szükség lesz a műszaki szakemberekre. Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója szerint az oktatás viszonylag rugalmatlan, nehéz befolyásolni, mert későn reagál a munkapiac igényeire. A jelenlegi trend szerint a fiatalokat elsősorban a mérnöki pályák felé próbálják irányítani, ami egy kiszámítható életpályát jelent.

Lang János, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnöke stratégiai ágazatnak nevezte a műszaki felsőoktatást. Jelenleg mérnökhiány van, miközben a régió, a megye ipari vállalkozásai jelentősen növekednek – jelentette ki az elnök. Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere kiemelte: a város legfontosabb célja, hogy a gazdasága fejlődjön, ennek pedig meghatározó eleme az ipar. A város megteremti a környezetet az ipari vállalkozásoknak, amelyek a képzett fiatalokat alkalmazni tudják.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árkon át repült, szántóföldön állt meg egy autó

A baleset Sárvár és Ikervár között történt, ketten könnyebben megsérültek. Tovább olvasom