Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Az Isis Szentély ünnepei és mindennapjai

Jó volt Isis-hívőnek lenni, mert 28 ünnepe volt egy évben, köztük egy hatnapos tivornyázással egybekötött monstre ünnep, ami az egyiptomi év szökőnapjaihoz csatlakozott.
Ugyanis ez az év 360 napból állt, így évente 5 vagy hat szökőnap volt, ami jó alkalom volt az ünneplésre. "Ünnepek és mindennapok a templomban" címmel Sosztarits Ottó régész szakértő tolmácsolásában ismerhette meg a népes közönség az Isis Szentély mindennapjait - írja a vaskarika.hu.

Az előzetesen meghirdetett "A TEMPLOM KÉPE" című előadás helyett - az előadó Dr. Vasáros Zsolt elfoglaltsága miatt - az "ÜNNEPEK ÉS MINDENNAPOK A TEMPLOMBAN" kerültek terítékre, Sosztarits Ottó régész szakértő tolmácsolásában. A szervezőket kellemesen meglepte az előadásra érkezett népes tömeg, amelyben vélhetően szerepe volt a frissen elkészült Isis Szentély-rekonstrukció nyitás előtti megtekintési lehetőségének is.

Örvendetes, hogy a nézők között a történelem iránt érdeklődő gyermekek is helyet foglaltak. Az előadás kezdetének - technikai okok miatti - csúszása nem okozott gondot, legalább volt idő szemügyre venni az elkészült Iseumot, ami a harmadik legnagyobb volt a Római Birodalomban, és a legnagyobb Pannóniában.


A szentkerület legszélén oldalkápolnaszerű cellák sorakoztak, ezekben fogadták a hívők fogadalmi ajándékait. Ezt az elrendezést jelzi az U alakú múzeumépület kialakítása is.

Az ókori ember életét a nap járása irányította, az időt a napóra jelezte, az órák hossza az évszakokkal változott. Remélhetőleg az Iseumot is díszíteni fogja majd egy míves, ókori napóra mása (a közbeszerzési eljárás sikeres lefolytatását követően).

Napkeltekor a templom előtti oltáron tartották a papok a teplomnyitási szertartást. A szertartásnak meghatározott kellékei voltak, melyek közül legfontosabb talán a szisztrum, ami Isis istennő jellegzetes hangszere volt. A róla készült ábrázolásokon legtöbbször ezt tartja kezében, mondhatni ez a védjegye, erről lehet felismerni. Pénzérméken, domborműveken és falfestményeken maradtak fenn róla képek, de szobrokon is megmintázták. A szisztrum csörgőkkel felszerelt rituális hangszer, Isis ezzel adott jelet a Nílus áradására.


A nápolyi múzeumban őrzött ókori falfestmény megörökített egy Isis szertartást, amely a Vezúv kitörése nyomán lávával elöntött, és így konzervált Pompeii-ből került elő. E freskó, az ásatási leletek, valamint Apuleius Aranyszamár című regénye alapján pontosan rekonstruálhatók az Isis szertartások. A regény azért hiteles leírás, mert a szerző Apuleius, Isis felkent papja volt. Sosztarits Ottó szerint máig élvezhető olvasmány, ami betekintést ad a római kor mindennapi életébe.

A teljes cikk >>
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rómeó Vérzik koncertek a hétvégéről - Galéria!

Sopronban és Szombathelyen is zenélt a Rómeó Vérzik zenekar a hétvégén. Fotók a koncertekről! Tovább olvasom