Kisalföld logö

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 14°C | 24°C

Szeptembertől 15 tagú lesz az Ab

Szeptember elsejétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Alkotmánybíróságnak (Ab), és ugyanekkor lép hivatalba a testület parlament által megválasztott elnöke.
Az Országgyűlés hétfőn 257 igen szavazattal, 99 ellenében elfogadta a fideszes Balsai István, Lázár János és Talabér Márta alkotmánymódosító indítványát. A változtatás értelmében a Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

Az Ab létszámának növeléséről a jövő év január elsején hatályba lépő új alaptörvény rendelkezett, a mostani döntés nyomán azonban már idén szeptembertől 15 fős lesz az Ab, amelynek elnökét első ízben választhatja a parlament (ez eddig a bírák joga volt).

Az új alkotmánybírák és az elnök mandátumakilenc helyett tizenkét évre szól. Az Ab hivatalban levő tagjainak megbízatását az alkotmánymódosítás nem érinti.

Olvasóink írták

  • 6. bojtár 2011. június 07. 14:31
    „Na akkor lássuk:
    Az Alkotmánybíróságra is rátette a kezét a kormány

    Szeptember elsejétől a jelenlegi 11 helyett 15 tagja lesz az Alkotmánybíróságnak (Ab), és ugyanekkor lép hivatalba a testület parlament által megválasztott elnöke.

    Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a fideszes Balsai István, Lázár János és Talabér Márta indítványát, így módosul a hatályos alkotmány és az alkotmánybírósági törvény. A változtatás értelmében a Ház az Ab új tagjait július 31-ig, azaz még a tavaszi ülésszakon megválasztja, valamint e határidőig az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával a testület tagjai közül elnököt választ.

    Az indítványt 257 igen szavazattal, 99 ellenében hagyta jóvá a Ház; az ellenzéki frakciók nemmel szavaztak. A képviselők arról is határoztak, hogy az alkotmánymódosítás sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.

    Az Ab létszámának növeléséről az április 18-án elfogadott és 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény rendelkezik, ahogyan arról is, hogy a testület elnökét ezután a parlament választja az Ab tagjai közül, hivatali idejének végéig (ez eddig a bírák joga volt, a megbízatás pedig három évre szólt). A most elfogadott változtatás értelmében azonban már idén szeptembertől 15 fős lesz az Ab, amit az előterjesztők azzal indokoltak, hogy a kibővített létszámmal működő testület az évek alatt felhalmozott ügyhátralékát ledolgozhassa, és minél rövidebb időn belül elbírálja azoknak az indítványait, akik az új alaptörvény alapján már nem kérhetnek normakontrollt a testülettől.

    A hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás arról is rendelkezik, hogy a hivatalban lévő Paczolay Péter július elején lejáró Ab-elnöki mandátuma szeptember 1-jéig meghosszabbodik. A következő elnök személyére a hatályos alkotmányban az Ab-tagokra vonatkozó jelölési eljárást kell majd alkalmazni, vagyis személyére a parlamenti pártok képviselőcsoportjainak tagjaiból álló jelölőbizottság tehet javaslatot. Az Ab tagjainak megválasztásához továbbra is az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

    Az új alkotmánybírákat és az elnököt kilenc helyett - ahogy az alaptörvényben is szerepel - tizenkét évre választják meg. Az Ab hivatalban levő tagjainak megbízatását az alkotmánymódosítás nem érinti.”
  • 5. kerteszb 2011. június 07. 11:58
    „Létrehozzák itt is a nebolsi narancsos többséget, ennyit a demokráciáról. De undorító(ak). :-(”
  • 4. janika 2011. június 07. 09:20
    „Naná, hisz minden normális ember tudja, hogy a bíróké az utolsó szó! Sőt azoké akik nem engedig a bírákat dönteni "tolmács ügyvéd" nélkül Így rúghatják ki a magyar kifosztott meglopott polgárok bármelyikét!”
  • 3. fegyveres 2011. június 07. 05:54
    „Újabb szög a demokrácia koporsójába.”
  • 2. kivagyokén 2011. június 06. 21:07
    „És minden alkotmányos lesz, hiszen ezek is a felcsuti Géniusz ölebei lesznek”
  • 1. janika 2011. június 06. 20:40
    „Nocsak a FIDESZ gyártja a munkahelyeket!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkenthetők és szociális ellátássá alakíthatók a korhatár előtti nyugdíjak

Csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, ha pedig az igénybe vevő munkaképes, megszüntethető az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt folyósított nyugellátás. Tovább olvasom