Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

A szakszervezetek szerint elfogyott a türelem

A szombati szakszervezeti demonstráció az első olyan jelentős érdekvédelmi megmozdulás, amely tükrözi, hogy elfogyott a türelem.

A szakszervezetek szerint nem lehet tovább szó nélkül hagyni a kormány "eljárásjogilag és tartalmilag is vitatható, többször elfogadhatatlan intézkedését" - fejtette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek kedden.

A szombati demonstrációt az ASZSZ mellett a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szervezi.

A tiltakozó akció legfontosabb pontja a 16 százalékos, egykulcsos szja, amely a munkavállalók 88 százalékát érinti hátrányosan, ha nem sikerül megfelelő bérmegállapodásra jutniuk a szociális partnereknek - mondta Borsik János. Megerősítette: az új szja-rendszert a szakszervezetek igazságtalannak és aránytalannak tartják.

Tiltakoznak a konföderációk a 98 százalékos különadó ellen is, amely Borsik János szerint sok olyan embert sújt, aki erre nem szolgált rá. A lényeget illetően azonban, ahogyan az előző kormányok egyike sem, úgy az Orbán-kormány sem kíván lépni - mondta.

Holott joga lenne - ahogy az önkormányzatoknak is - beleszólni a menedzserszerződések tartalmába, erre azonban nem készül ez a kormány sem - fejtette ki.

Az 5 éves, visszamenőleges hatály pedig alkotmányellenes és törvénysértő akkor is, ha az Alkotmánybíróságnak nincs jogosultsága ezt megállapítani - tette hozzá.

Úgy vélte: ha a kormány a jó erkölcsbe ütköző végkielégítéseket akarta volna visszaszerezni, arra lett volna elfogadható módszer, például, ha a törvény hatálya alól kivették volna azokat, akiknek a végkielégítés a kollektív szerződés, vagy munkaszerződés szerint járt, és nem töltöttek be vezető tisztséget.

A kormány megoldása, a munkavállalók utólagos büntetése azonban etikátlan - szögezte le Borsik János.

A magán-nyugdíjpénztári kormányzati döntésről pedig azt mondta az elnök: a kormánynak először meg kellett volna vizsgálnia, hogy hogyan működnek a pénztárak, hogyan lehetne a hatékonyságot növelni.

Ehelyett a kormány hatástanulmány nélkül döntött a magánpénztárakról, kiszolgáltatott helyzetbe hozva a pénztártagokat.

"Ez nem elintézési mód" - hangsúlyozta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Személyi változások a Hír Tv-nél és a Lánchíd Rádiónál

Távozik posztjáról Gajdics Ottó, a Hír Televízió Zrt. műsorokért felelős vezérigazgató-helyettese;… Tovább olvasom