Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

A BÉT-bírság a Btelre

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) 3 millió forint bírságot rótt ki a Business Telecom (BTel) Nyrt.-re, egyben felszólította, hogy haladéktalanul tegye közzé rendkívüli tájékoztatását és rendezze a tőzsde felé fennálló tartozását - derül ki a BÉT vezérigazgatójának a tőzsde honlapján szerdán közzétett határozatából.

A határozat indoklása szerint a Btel 2014. november 26-án publikált közleményében azt a tájékoztatást adta, hogy egyik kötvénytulajdonosa felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmet nyújtott be ellene a Kecskeméti Törvényszéken, melynek során a bíróság kérelmére 45 napos fizetési haladékot engedélyezett. 

A kötvénytulajdonos 2015. február 3-án arról tájékoztatta a tőzsdét, hogy a kibocsátó ez alatt az idő alatt sem tett eleget fizetési kötelezettségeinek, erre tekintettel a Kecskeméti Törvényszék első fokon megállapította a kibocsátó fizetésképtelenségét és elrendelte a felszámolását. 

A Btel a tőzsde megkeresésére kifejtette: álláspontja szerint csak a felszámolási eljárást elrendelő jogerős végzésről köteles tájékoztatást közzétenni, és tekintettel arra, hogy a Kecskeméti Törvényszék végzése ellen fellebbezést nyújtott be a Szegedi Ítélőtáblához, a végzés még nem jogerős, így az ügyben tájékoztatási kötelezettsége nincs. 

A tőzsde álláspontja szerint azonban a bíróság által engedélyezett 45 napos fizetési határidő eredménytelen leteltéről, illetve ezt követően a felszámolási eljárás első fokú elrendeléséről a kibocsátónak rendkívüli tájékoztatást kellett volna közzétennie, mivel ezek az információk érintik az általa nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírok értékét vagy hozamát, illetve a társaság megítélését.

A kibocsátó tőzsde felé fennálló forgalombantartási díjtartozása jelenleg 2 558 177 forint, a közzétett információk közzétételéért fizetendő díjtartozása 558 428 forint, pénzbírság szankcióból eredő tartozása pedig 10 000 000 forint. 

A tőzsde vezérigazgatója a szankció mértékének meghatározása során figyelembe vette, hogy a kibocsátó súlyosan és ismétlődő jelleggel megsértette a tőzsdei szabályokban foglalt tájékoztatási és díjfizetési kötelezettségét. További súlyosbító körülményként értékelte, hogy a kibocsátó bevezetett részvénysorozatában a közkézhányad mértéke magas (62,83 százalék), emiatt az információk elhallgatásával okozott befektetői érdeksérelem is jelentős. 

Az indoklás emlékeztet arra: ha a kibocsátó sorozatosan, a tőzsde felszólítása ellenére sem tesz eleget információnyújtási, illetve díjfizetési kötelezettségének, akkor a vezérigazgató további szankciókat alkalmazhat vele szemben, ennek keretében érintett értékpapír-sorozatát, vagy az összes értékpapír-sorozatot törölheti a terméklistáról.

A likviditási gondokkal küzdő céget az utóbbi időben többször is felszólította mind a BÉT, mind a pénzügyi felügyeletet is ellátó MNB a tájékoztatási kötelezettséggel kapcsolatos szabályok betartására és bírságot is kiróttak rá. 

A BTel részvényeit január 15-étől a standard kategóriába sorolta vissza a BÉT. November közepén a BTel részvényeit kivették a BUX és a BUMIX indexekből, ezt szintén azzal indokolta a tőzsde, hogy a társaság sorozatosan megszegte tájékoztatási kötelezettségét. 

A Btel részvényeinek záróára szerdán 44 forint volt, 1 forinttal alacsonyabb az előző napinál. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb kötésára 1139 forint volt 2014 márciusában, azóta folyamatosan veszített értékéből, éves minimuma 24 forint volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

André Goodfriend hazamegy Amerikába

A budapesti amerikai nagykövetség követtanácsosa családi okok miatt távozik posztjáról. Tovább olvasom