Több száz millió forintos beruházás

2022.06.30. 20:44

Tovább bővülhet a mosonmagyaróvári termálfürdő, már javában bontják az egykori egyetemi épületeket

Közel egyhektárnyi területet vásárolt a Széchenyi-egyetemtől a mosonmagyaróvári termálfürdő: az oktatásnak helyet adó épületeket már javában bontják. Rongits Attila fürdővezetőt a tervekről kérdeztük.

Mészely Réka

Fotó: Kerekes István

Fotó: Kerekes István

Korábban többször is beszámoltunk arról, hogy a mosonmagyar- óvári termálfürdő tulajdonosa, Szeredi Ádám nagy terveket dédelget. Flexum Flow néven jelentős látványelemekkel, egy wellnesskomplexummal, mélygarázzsal, új játszótérrel gazdagodna az intézmény egy tízmilliárdos projekt keretében.

Támogatásra várva

– A tervek elkészültek, a terület adott. A jó híreket várjuk, mert ez a mintegy tízmilliárd forintos beruházás nem jöhet létre a kormány támogatása nélkül. A 33-as medence helyén egy háromemeletes wellnesskomplexum létesülne, hat-nyolc élménymedencével. Addig is saját forrásból fejlesztjük tovább a termálfürdőt – hangsúlyozta érdeklődésünkre Rongits Attila fürdővezető.

Területvásárlás az egyetemtől

Arról szintén írtunk már, hogy a fürdő a Széchenyi-egyetemtől vásárolt területtel bővült. Ottjártunkkor javában zajlottak a bontási munkák.

– Több száz millió forintos beruházás a bővülés, a terület megvásárlása mellett jelentős összegbe kerül maga a bontás is. Jelenleg két nagyobb épületegyüttes bontása van még hátra, utána kezdhetjük a parcella rendezését. Első körben az a célunk, hogy a füves felületet bővítsük, illetve két strandröplabdapályát is kialakítunk. Nagyon fontos, hogy ezzel a fejlesztéssel össze tudjuk közvetlenül kötni a termálfürdőt az Aquasol hotellel, ami eddig hiányzott – részletezte a fürdővezető.

Új hotel is szerepel a További tervekben

– Hosszabb távú terv, hogy a területen egy medencét és egy új hotelt is kialakíthassunk. Elképzeléseink szerint egész évben fogadnánk a gyógyvízturizmus iránt érdeklődőket, ehhez azonban megfelelő szállodakapacitás szükséges. A Thermal Hotelt négycsillagossá szeretnénk emelni – tudtuk meg Rongits Attilától.

A fürdővezető arról is beszámolt, hogy jól indult a szezon: hétvégente telt házzal működnek.

– Külföldről nagyrészt cseh, szlovák vendégek érkeznek, de a hazaiak is kedvelik a felújított fürdőt. Jelenleg egyébként 1100 fős a befogadóképessége a termálfürdőnek, de a bővítés által, attól függően, hogy mennyi füves területet tudunk majd meghagyni, akár további 500–1000 vendéget is fogadni tudunk – zárta a fürdővezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában