Háromnapos rendezvény

2022.05.20. 20:07

Minden eddiginél nagyobb a Soproni Borünnep - fotók

Elkezdődött a Soproni Borünnep. Péntek délutántól vasárnap estig ismét a boroké a főszerep a Várkerületen. A háromnapos rendezvényt péntek este Farkas Ciprián polgármester nyitotta meg. A standoknál 21 borász, 30 kézműves és 33 ételárus várja a vendégeket. A színpadi programok színesek, soproni és környékbeli fellépőket ugyanúgy láthat a közönség, mint a hazai zenei életben ismert előadókat.

Bódvai Ildikó

A kóstolás és a jó hangulatú programok már pénteken elkezdődtek. Az idei borünnepen a korábbinál több helyi borász és vendéglátós vesz részt. Fotó: Szalay Károly

A kóstolás és a jó hangulatú programok már pénteken elkezdődtek. Az idei borünnepen a korábbinál több helyi borász és vendéglátós vesz részt. Fotó: Szalay Károly

Nagyobb, hosszabb, finomabb – ezt kínálja idén a Várkerületen vasárnap estig tartó  Soproni Borünnep. A nagy színpadot idén a kisvárkerületi parkolóban állították fel, ahol ma és holnap délelőtt gyerekprogramok várják a kisebbeket, délutánonként pedig olyan fellépők érkeznek Sopronba, mint a Maszkura és a Tücsökraj, Kocsis Paulina, a Lóci Játszik, vagy a Bohemian Betyars. A rendezvény területe az eddigiekhez képest lényegesen nagyobb, a korábbinál több helyi borász és vendéglátós vesz rajta részt. Újdonság, hogy ezúttal a Food Truck Show autóival is lehet találkozni, őket a Bástyagödörnél kell keresni. A Mária-szobor melletti rendezvénytéren is a kulináris élményeké a főszerep, szombaton és vasárnap itt lesznek a gyermekelőadások.

 A Soproni Borünnepet péntek este Farkas Ciprián polgármester nyitotta meg. - Az egész hétvégén átívelő, ingyenesen látogatható rendezvény a szőlőtermesztés és a borkészítés évszázados hagyományai előtt tiszteleg. Sopronban a bor a kultúránk része, amit óvni, védeni kell - mondta köszöntőjében a polgármester. Hozzátette az önkormányzat lehetőségeihez mérten segíti a termelőket, a borászokat és a borlovagokat is. Közös cél, hogy a soproni bor színvonala még magasabb legyen és Szekszárdon, Villányban is elismerjék, itt van a legjobb Kékfrankos. 

Az ünnepélyes megnyitón adták át a Soproni Borvidéki Borverseny díjait. - A  borversenyen 100 pontos nemzetközi bírálati rendszerben 15 szakértő bírálta el a tételeket, amiket 44 termelő küldött be. A versenyen 3 nagy arany, 34 arany, 103 ezüst és 17 bronz minősítés született - jelentette be Molnár Ákos, a hegyközségi tanács elnöke. Nagy aranyat kapott a Vincellér Borbirtok késői szüretelésű édes Zenit bora, a Taschner Bor- és Pezsgőház Chardonnay száraz pezsgője és a Horváth Borászat Cabernet franc száraz vörösbora. 

A soproni borászok ezúttal is talpas üvegpohárban kínálják boraikat, amit 1200 forintos áron lehet megvenni bármelyik borásznál. Ezek a korábbinál nagyobbak, félliteresek, borvidékes emblémával. Fontos tudni, hogy a poharakat idén sem váltják vissza! Otthonról is lehet vinni saját üvegpoharat, valamint újrahasznosítható repoharat a fröccsnek vagy az alkoholmentes italoknak. A szervezők hangsúlyozzák, fontos cél, hogy a rendezvényen minél kevesebb legyen a hulladék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában