Nincs mentség

2023.10.24. 22:48

Elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása (videó)

„Elfogadhatatlan az Izrael elleni terrortámadás bármifajta megmagyarázása vagy relativizálása, nincsen és nem is lehet mentség ilyen barbárságra, a zsidó államnak pedig igenis joga van az önvédelemre, de a helyzet eszkalációját meg kell előzni” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.

MW

A Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet által elhurcolt izraeli túszok elengedését követelik tüntetők az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az izraeli-palesztin konfliktus miatt összehívott ülése idején a világszervezet New York-i székházánál 2023. október 24-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Eduardo Munoz

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitáján hangsúlyozta, hogy a globális biztonság ma van a legrosszabb formájában a hidegháború lezárulása óta, Európa ráadásul különösképpen súlyos kihívásokkal néz szembe, miután a kontinensen is fegyveres konfliktus zajlik, Ukrajnában, valamint pár hete már a közvetlen szomszédságában, Izraelben is.

Felszólalásában leszögezte, hogy ebben a helyzetben teljesen egyértelműen kell fogalmazni, és semmit sem szabad relativizálni. 

Ezért ki kell mondanunk, hogy nincs és nem is lehet semmilyen mentség arra, hogy rakéták ezreit lövik ki egy szuverén országra és nagyszámú ártatlan embert gyilkolnak meg

– húzta alá.

Ezért elfogadhatatlannak tartunk mindenféle olyan kísérletet, amellyel megpróbálják megmagyarázni vagy kontextusba helyezni ezt a jelenséget, mentséget próbálnak találni egy ilyen barbár támadásra

– fogalmazott.

„Ennek alapján pedig azt is világosan ki kell mondanunk, hogy Izraelnek igenis joga van az önvédelemre. Nemcsak Izrael, hanem az egész nemzetközi közösség érdeke, hogy soha többet ne történhessen meg hasonló támadás”

– tette hozzá.

Szijjártó Péter a közel-keleti helyzettel foglalkozó ülésen közölte, hogy néven kell nevezni a történteket, ki kell mondani, hogy terrortámadást követtek el Izrael ellen, ezért ami jelenleg zajlik, az terrorellenes harc, és az egész világ érdeke, hogy ez sikerre vezessen.

Kiemelte: 

eközben a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie az eszkaláció elkerüléséért, meg kell akadályozni, hogy a terrorellenes küzdelem országok, államok közötti háborúvá szélesedjen ki.

Majd rámutatott, hogy hosszú évtizedek kudarcai után az Ábrahám-egyezmények megkötésével 2020-ban felcsillant a tartós közel-keleti béke reménye, amiben Donald Trump volt amerikai elnöknek, illetve első aláírókként az Egyesült Arab Emírségeknek és Bahreinnek elévülhetetlen érdemei voltak.

Úgy vélekedett, hogy az Izrael elleni terrortámadások miatt nagy a kockázata annak, hogy mindezek az eredmények elvesznek, és hasonlóan reménytelenné válik a helyzet, mint korábban. 

Számítunk abban az öböl menti államokra, a térségbeli arab országokra, amelyek eddig rendkívül felelősségteljes viselkedést tanúsítottak, hogy ne hagyják elveszni az Ábrahám-megállapodások eredményeit

– mondta.

A miniszter végül 

ijesztőnek nevezte azokat a képsorokat, amelyeken az látható, amint emberek egyes nyugat-európai országokban és Észak-Amerikában terrorszervezetek mellett tüntetnek, valamint terrorcselekményeket ünnepelnek.

Aggodalmát fejezte ki a modern kori antiszemitizmus erősödése miatt, amelynek gyökere szavai szerint a tömeges illegális bevándorlásban keresendő, amely párhuzamos társadalmakat hozott létre bizonyos országokban.

Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy 

Magyarországon teljességgel elképzelhetetlen, hogy a hatóságok engedélyezzenek bármilyen megmozdulást, amelynek célja egy terrorszervezet vagy terrorcselekmény dicsőítése.

Továbbá arra figyelmeztetett, hogy 

„a közel-keleti konfliktus eszkalációja esetén Európának újabb erős és veszélyes migrációs hullámokkal kell szembenéznie”.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában