Színes, szagos, felesleges

2022.11.29. 06:35

Márki-Zay rosszul időzített, nincs szükség ennyi baloldali pártra

Márki-Zay Péter pártja már a nyolcadik szervezetet hozza létre a szivárványkoalíció romjain. Ennyi baloldali párt nem tud hatékonyan politizálni. Sőt a választópolgárok szerint nincs szükség ennyi baloldali pártra – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője.

Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az Egységben Magyarországért kampányzáró rendezvényén Budapesten, a Madách téren 2022. április 2-án

Forrás: MTI

Fotós: Koszticsák Szilárd

– Márki-Zay Péter tovább osztja azt a történelmi töredezettséget, ami a baloldalon kialakult. Talán jobban tenné, ha ebben a helyzetben inkább magát védené vagy hallgatna. Ehelyett pártot alapít. Lehet, hogy menekülésről van szó, de ennél szerencsétlenebb időzítést nem találhatott volna. Ebben a dollárbaloldal-botrányban ő most védekező pozícióban van – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője annak kapcsán, hogy Márki-Zay Péter bejelentette: pártot alapít. Mint ismert, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje azt mondta, a polgári értékrendet fogják képviselni az „ezt immár elhagyó Fidesszel ellentétben”. Márki-Zay Péter szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom túl színes ahhoz, hogy kizárólag jobboldali vagy keresztény legyen. Nagy Ervin erre reagálva kifejtette, 

Márki-Zay Péter nem tudja meghatározni önmagát a politikai palettán. – Nincs hitele, másrészről pedig nem tudja magát definiálni, identitásproblémája van, emiatt sem hiszem, hogy ez az egész ötlet sikeres lehet. 

Most is arról beszél, hogy jobboldali, konzervatív, polgári pártot akar létrehozni, miközben az a politikai narratíva, amit tőle eddig megismertünk, az a globalista baloldal mondandójába illeszkedik – értékelt.

Nagy Ervin úgy látja, a párt sikerességének az esélye a nullához közelít. Kifejtette, Márki-Zay Péter hitelessége a választások során mélypontra került, majd a magyar demokrácia történetének legsúlyosabb pártfinanszírozási botránya tovább roncsolta a megítélését. 

– Ebben a helyzetben Márki-Zay Péter neve nem lehet húzónév. 

Nem gondolom, hogy rengetegen csatlakoznának ehhez az új párthoz. Egy olyan párt, amely képtelen önmagát meghatározni, nem lehet húzóerő. Ráadásul az ellenzéki oldalon is sokan kerülik őt. 

Vele egyik párt vagy pártvezető sem vállal szívesen közösséget. Sőt, az egész amerikai pénzekkel kapcsolatos botrányt megpróbálják rátolni. Ki is akarna közösségben lenni egy olyan emberrel, aki egy ilyen durva beavatkozási kísérletbe és botrányba keveredett bele, úgy, hogy ezt még vállalja is – mondta. 

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában