2021.05.04. 10:43
Észak-Korea nem akar Dél-Koreába utazni a selejtezőre
Észak-Korea a koronavírus-fertőzés veszélye miatt nem akarja elengedni labdarúgó-válogatottját a következő világbajnoki selejtezőkre, Dél-Koreába.
A dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője kedden arról beszélt, hogy az északiak már értesítették is szándékukról az Ázsiai Labdarúgó Szövetséget (AFC), amely azonban a döntés átgondolására kérte tagszervezetét.
A Koreai NDK egy hónappal ezelőtt azt közölte, hogy nem küld sportolókat a július 23-án kezdődő tokiói olimpiára.
Az indoklás abban az esetben is hasonló volt, a pandémia miatti veszély.
Többszöri halasztások után az AFC a résztvevő országokkal közösen úgy döntött, hogy a vb-selejtezők második szakaszából hátralévő mérkőzéseket egy-egy központi helyszínen bonyolítják le. A Koreai Köztársaság júniusban a H csoportos találkozók házigazdája lesz – ebben az ötösben a Észak-, illetve Dél-Korea mellett Türkmenisztán, Libanon és Sri Lanka szerepel.
Forrás: MTI
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg