29- egy ovis naplójából

Miért kell mindenkinek itt ülnie?, mikor kedves ..... úgy sem fogadja el azt, hogy valaki tud valamit vagy valamiben tehetséges. És nem érdemes lázadozni, mert akkor elcsukló hangon majd elmeséli egész életét és megpróbálja elmondani nekünk miért nem lehet igazunk. Más, kicsit jobban tiszteletre méltó embertől egy ilyen kritika fájna. Ő azonban olyan jelentéktelen, annyira mesterkélt, hogy maximum kinevetni érdemes. Ő az az ember, akire ha nem lenne muszáj nem hogy 30-40 ember nem figyelne, de egy sem. Még akkor sem mikor egy 5 szavas mondatából 5 szó idegen, ettől nem lesz okosabb. Annyira semilyen, hogy csodálom, hogy még nem taposta el senki, csak mert nem vette észre, hogy egyáltalán létezik. Isten valószínűleg már megteremtésekor is csak poénnak szánta hiszen, amit a fejébe nem tett, abból máshova adott bőven. És most itt van, és a hülye okoskodik. Áll velem szemben és mondja, amit a könyvben látott, egy önálló gondolat nem fogalmazódik meg benne. És amikor őt hallgatom, már bennem sem. Csak üresség van a fejében és kicsit elcsukló, alig hallható hangján mekeg (mert ez a legjobb szó rá) egyre csak megek ... bárcsak lenne már valaki, aki jönne és azt mondaná neki:
"Te egyszerű vagy! Annyira egyszerű, hogy el sem magyarázom mit értek az egyszerűséged alatt! Egyszerűen takarodj már haza!"
ekkor hirtelen kitörne az üdvvivalgás, végre megszűnt létezni a számunkra. A hozzá hasonlóan idióták persze sírnának, de csak addig, amíg jönne valaki más, aki adna nekik esélyt, hogy túllépjenek a korlátaikon.

Most zárom soraim, mert ez a kis befejező fikció úgy sem fog bekövetkezni és ez búval tölti el a kis szívem. az a tudat pedig, hogy maradni fog ahol van, félig megemésztett ételmaradékkal tölti meg nyelőcsövem, ami mint egy fantasztikus erővel lövel ki számból és fröccsenő hangot hallatva terül el a betonon. Igen, okádnom kell tőle!