a kosarazás marad

2021.08.12. 07:28

Füzi Róbert nem kockáztat: a szíve miatt amatőrnek áll a soproni kosaras

Ígéretes karrier állt a soproni Füzi Róbert előtt. A 22 éves sportember a kosárlabdára tette fel az életét, ám egy szívrendellenesség miatt változtatnia kellett.

Botár László

Füzi Róbert (#13) Fotó: ÚN

Fotó: Gémesi Balázs/Új Néplap

Mostantól elsősorban a civil életére koncentrál, de teljesen a sportolásról sem akar lemondani, csak már nem ez az elsődleges neki.

– Hatéves koromban kezdtem kosarazni a Soproni Tigriseknél. Tizennégy éves koromig játszottam ott, majd átkerültem a Soproni Sport- iskolához, onnan pedig a SMAFC-hoz.

Két éve Veszprémbe igazoltam, az NB I/B-be, az előző évadban pedig az élvonalban szereplő Jászberényben kosaraztam. A csapat kiesett, nekünk, fiatal játékosoknak mégis sikeres volt az előző évad, sokat játszhattunk, szerintem én is rengeteget fejlődtem – kezdte a játékos, aki utánpótlás-válogatott is volt, valamint a 3x3-as szakágat is kipróbálta.

Füzi Róbert (#13)
Fotó: ÚN
Fotó: Gémesi Balázs/Új Néplap

 

– Még az U14-es korosztályban játszottam válogatott tornákon, az U16-os válogatottban pedig korosztályos Európa-bajnokságon is játszottam, és az U18-as keretben is benne voltam. A 3x3-as kosárlabdában részt vehettem az U16-os világbajnokságon, ahol a csapattal nem sikerült jó eredményt elérni, én viszont harmadik lettem a tripladobó versenyen – folytatta Füzi Róbert, akit jászberényi játékának is köszönhetően leigazolt a Pécs. Időközben azonban kiderült, nincs teljesen rendben a szíve.

– Tavaly novemberben elkaptam a koronavírust, és ahhoz, hogy folytathassam a játékot, egy sor orvosi vizsgálatot el kellett végezni. Ezek egyike során derült fény a rendellenességre, de mivel nem ez volt a fókuszban, újra játszhattam. Viszont az orvos javasolta, hogy az évad befejeztével vizsgáltassam ki ezt a rendellenességet. Természetesen komolyan vettem az orvosi tanácsot, és a szezon után nagyon sok vizsgálaton vettem részt. A végső diagnózis szerint az egyik szívbillentyűm rosszul zár, így visszafolyik a vér a szívembe. Bár soha nem volt panaszom, profiként csak saját felelősségemre folytathatnám a sportolást, az orvosok szerint veszélyes lehet a napi két edzéssel járó megterhelés, amatőrként viszont nyugodtan játszhatok. Végül azt a döntést hoztam, nem kockáztatok, marad a civil élet és az amatőr kosarazás. A pécsiek megértőek voltak, korrekten álltak a történtekhez, a napokban felbontottuk a szerződésemet” – mesélte a fiatal sportoló, aki két tannyelvű szakiskolában végzett közgazdasági vonalon, van magyar és osztrák érettségije és szakmai végzettsége, ezen a vonalon szeretne elhelyezkedni, lehetőleg Sopronban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában