A hét embere: Szabó Béla fotóművész fénnyel rajzolja az általa látott világot

– Hogy került a fotózás bűvkörébe? 
– Már gyerekkoromban érdekelt a fényképezőgép. Abban az időben ez még nem volt általános, de a szüleimnek volt egy nagyon jó minőségű tükörreflexes fényképezőgépük, amivel anyukám nagyon jó családi fotókat készített. Felső tagozatos lehettem, amikor vasárnap délelőttönként elbűvölve néztem Korniss Péter fényképezésről szóló kitűnő sorozatát a televízióban. Fotóművészek munkásságán keresztül mutatta be az objektívek látószögeit, és beszélt arról, mitől izgalmasak a képek. A középiskolában kitűnő tanáraim voltak. Dr. Alexai Zoltán természetfotós, Lőrincz László amatőr filmes fényképész, akitől, bár kémia- és fizikatanár volt, nagyon sokat tanultunk a művészetekről. Meglátogattuk a szintén a Kazinczyban tanító Kolozsváry Ernő, később Győr első szabadon választott polgármestere, gyönyörű kortárs képzőművészeti gyűjteményét. Én ott köteleztem el magam a kortárs művészetnek. A tanítóképző főiskolán Góczán Karcsi bácsi egyengette munkámat. Amikor meglátta, hogy érdekel a fotográfia, kaptam egy kulcsot a laborhoz. Majd jött egy pályázati lehetőség. A Kisalföld újság hirdetett pályázatot fotóriporteri állásra, amit meg is nyertem. 1986-ban léptem be a szerkesztőség kapuján, és köteleztem el magam a fotóriporteri munkának, ami a ’90-es évek első harmadáig tartott. Részt vettem több alternatív napilap megalapításában, majd bezárásában. Az utolsó napilapnál úgy döntöttem: nem szűnik meg többet a munkahelyem. 1993-tól szabadúszó vagyok. 

– Milyen témák érdeklik a fotózás területén? 
– Egy fotográfust az egész őt körülvevő világ érdekli. Azt gondolom, hogy a fotográfus kötelessége a korát megörökíteni s az utódaira hagyni. Engem két dolog ragadott meg különösen. A kultúra- és a tájfényképezés. Végigfotóztam Győr összes közgyűjteményét. Sok fényképet készítettem Pannonhalmán is. Összeállítottam könyvet többek között Apor Vilmosról, a Könnyező Szűz-kegyképről, a Szent László-hermáról, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár gyűjteményéről. Örülök annak, hogy ezeket a jelentős munkákat lehetőségem volt elkészíteni. Ezek kordokumentumok, mint ahogy az a két évvel ezelőtt megjelent Győri képeskönyv is, amelyben a város összes köztéri képzőművészeti alkotása szerepel. Nemcsak azért fotóztam le, hogy dokumentáljam, hanem azért is, hogy megmutassam, milyen szép a város. Talán ez az első fotóalbum, ami nemcsak a belvárossal foglalkozik, hanem a „peremkerületek” alkotásait is bemutatja. 

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban most látható Mert színes a világ című kiállítás életem első, művészeti céllal készült színes képekből álló tárlata. Három témakört fogtam össze. Az eltűnő kultúrák nyomában járva a hagyományos életformát mutatom be, a természet teremtette világban a tájképek dominálnak, a test témakörben pedig két nagy szerelmem, a tánc és a test jelenik meg nem szokványos, hanem kísérleti aktfotó formájában. 

A Győri Balettet alapításuktól kezdve fotózom, mint ahogy a Győri Könyvszalont is, de a kulturális fesztiválok is izgalmas témákat adnak. 

– Mennyire befolyásolja a művészek munkáját az eszközökben bekövetkező technikai változás? 
– Meghalt az analóg és él a digitális technika. Először furcsa volt, de újra visszakerült a fotográfus kezébe a teljes alkotói vertikum. Nemcsak az eszköz van nálam, hanem a kép elkészítésének teljes folyamata is. Ma már mindenki kezében ott a telefon, amivel fotózni is tud. Ezzel a fényképezés tömegcikké vált. Nagyon szomorú ugyanakkor, hogy a képek ugyanolyan rossz minőségben készülnek, mint régen. A technikát az eszköz megoldja, de szemet nem tud adni a látáshoz. Bár sok mindent meg lehet tanulni az interneten, de azért egy mestertől tanulni, az egészen más. A fényképezés a fénnyel való rajzolásról szól. Meg kell értenem a fény lényegét. Ha megtanulom a fényképezés logikáját, azt bárhol tudom alkalmazni, az eszköz kezelését pedig el lehet olvasni a használati utasításban. Meg kellene tanítani a fiataloknak a digitális eszközök használatát, hiszen ebben a korban élünk. 
Meg kell tanulni a technikai alapokat, meg kell ismerni ezeknek az összefüggéseit, és utána lehet az alkotásra koncentrálni. Mint ahogy Henri Cartier-Bresson, a XX. század egyik legjelentősebb fotográfusa megfogalmazta a jó kép készítésnek titkát: „Van egy pillanat, amelyben a látvány elemei tökéletes harmóniát alkotva állnak össze. A fényképező feladata, hogy e pillanatot elkapja és megörökítse.” Ez a jó kép készítésének az alapja.