Adventi történetek - Az ajtó

Adventi történetek - Az ajtó

Egyszer valaki régen látott ismerősétől kapott táviratot. A távirat szövege csupán egyetlen mondat volt: „Holnap a kora délutáni órákban átutazom a falun és szeretnélek meglátogatni.”  Miután elolvasta a rövid értesítést, nagyon izgatott lett. Rögtön elsietett a boltba és bevásárolt, hogy legyen mivel megkínálnia a kedves vendéget. Másnap aztán kora reggel felkelt és nekilátott a takarításnak. Alaposan felforgatta az egész házat.

Mikor mindennel elkészült, leült egy kényelmes fotelbe és várt. Arra gondolt, milyen jó lesz találkozni a régi baráttal, mennyi mondanivalójuk lesz egymásnak… Közben elaludt. Az idő gyorsan elszaladt. Az ígért időpontban megérkezett az ismerős.

Egy aprócska, ám nagyon lényeges dologról megfeledkezett emberünk: nem nyitotta ki a kaput. A kapu sajnos kulcsra zárva maradt, csengő pedig nem volt. A vendég egy darabig még ott toporgott a kapu előtt. Így gondolkodott: „Milyen furcsa, pedig táviratot is küldtem, hogy mikor érkezem. Bizonyosan el kellett váratlanul utaznia. Nagyon sajnálom.” Azzal megfordult és továbbment.

Az ember pedig csak várt és várt. Késő délutánra járt már az idő, amikor végre kijött a lakásból. Ekkor vette észre, hogy a kapu zárva maradt. Amikor kinyitotta, a friss hóban meglátta a lábnyomokat. „Hát itt volt – sóhajtott fel keserűen – ó, én balga, pedig mennyire készültem, s a leglényegesebbről mégis megfeledkeztem: elfelejtettem kinyitni a kaput...”

***
Advent során mindannyian készülünk, ám a leglényegesebb dologról nekünk sem szabad megfeledkeznünk. Ha már kitakarítottuk a lakást, megvásároltuk az ajándékokat, rendet tettünk a lelkünkben, törekedtünk a jóra – következik a legfontosabb feladat: kinyitni szívünk ajtaját, hogy szenteste, mikor majd a Kisded Jézus hozzánk is elindul, ne kelljen a küszöbről visszafordulnia...