Hármas évforduló

2023.11.26. 07:33

Kőbe "vésték" a kapuvári városrész, Garta nevét

Garta névemlékművet avattak a gartai Szent Sebestyén templom szomszédságában, mely tovább őrzi és erősíti a városrész lakóinak identitástudatát.

Vámos Annamária

Gulyás Vilmos a Kapuvári Szent Anna plébánia káplánja megáldotta a feliratot

Fotó: Németh T. Ferenc

Hármas jubileumot ünnepel Garta. Kapuvár városrészét 360 évvel ezelőtt alapították, Kapuvár és Garta 100 évvel ezelőtt egyesült és a Gartáért Alapítvány 15 évvel ezelőtt alakult meg. A Garta névemlékmű ünnepélyes leleplezésével még jelentőségteljesebbé tették a három fontos évfordulót.

Dr. Pintér Gábor, a Gartáért Alapítvány kuratóriumi elnöke megnyitó beszédében ismertette a városnak, valamint a néhai, önálló községnek a történetét. 

- Mától egy újabb fejezetet írunk Garta történetében. Az itt leleplezésre kerülő emlékmű lényegében egy településfelirat, amely hirdeti, megőrzi a nevét. A dicső múlt ott van jelképeinkben, a történelmünkben. A jövőt csak a múlt feltárásán keresztül tudjuk építeni. Az emlékmű anyaga mészkő, mint a sírkő, ami a feltámadást hirdeti. - mondta el dr. Pintér Gábor, aki ezután megköszönte név szerint minden támogatónak és segítőnek az emlékmű elkészültéhez hozzájáruló, kitartó munkáját.

Az ünnepélyes avatáson a Vitézlő rendek díszlövése dördült el 
Fotó: Németh T. Ferenc

Dr. Gadányi Károly a Magyar Tudományos Akadémia doktora úgy gondolta, hogy az ünnepség is az összefogás erejét bizonyítja. Küldetésként beszélt a hallgatóságnak arról, hogy tekintsenek vissza a múltba, de nézzenek előre a jövőbe. A múlt tiszteletére hívta fel a figyelmet, mivel aki nem ezt teszi, annak a jelene sivár, jövője pedig ködös.

Hámori György Kapuvár polgármestere is köszöntötte a résztvevőket, majd elmondta - A múlt összeköti Kapuvárt és Gartát. A kapuvári vár és a gartai muskétások nem lettek volna egymás nélkül. Ebben a városrészben kiemelkedő hagyományőrző közösségek vannak. Remélem, a jövőnk is összekapcsolódik.

Széles Sándor főispán beszédében gyermekkori emlékeit felidézve jelentette ki, Gartára hazaérkezett, valamint szeretettel és tisztelettel gondol minden gartaira és kapuvárira.

Hámori György polgármester és dr. Pintér Gábor kuratóriumi elnök mellett sokan részt vettek a névemlékmű avatásán
Fotó: Németh T. Ferenc

A névemlékmű leleplezése után Gulyás Vilmos a Kapuvári Szent Anna plébánia káplánja megáldotta a feliratot, illetve két településjelző táblát, melyeket az egykori település határaiban helyeznek ki.

Az ünnepélyes avatás díszlövéssel zárult. Vitézlő rendek képviseltették magukat, a gyulakeszi Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium, a Kőszegi Ostromnapok Egyesület, a sárvári Nádasdy Ferenc Bandérium, Nagycenkről a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje Hagyományőrző Egyesület és a Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrsége.

A névemlékmű avatása Szent Katalin, a gartai templom egyik védőszentjének napjára esett, az ünnepséget szentmise követte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában