Helytörténet

2023.01.21. 15:32

3 jubileumot ünnepeltek Gartán

Három jubileum köré szervezett rendezvényt a Gartáért Alapítvány, Kapuvár önkormányzata és a Rábaközi Helytörténeti Kutatók Társulata. Kapuvár és Garta egyesítésének 100., Garta alapításának 360., a Gartáért Alapítvány alakulásának pedig a 15. évfordulóját ünnepelték.

kisalfold.hu

A Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrsége nevében Áder Attila tartott látványos fegyver és viseletbemutatót.

Fotó: Kustor Réka

Pénteken búcsúi ünnepi szentmise volt a Szent Sebestyén templomban, ma pedig helytörténeti konferenciákkal emlékeztek a Gartai Plébánia Tetőterében.
A levezető elnök prof. Dr. Gadányi Károly, az MTA doktora volt, majd Varga György plébános, dr. Hoffer Imre alpolgármester és Ivanics Ferenc, a vármegyei közgyűlés alelnöke köszöntötték a vendégeket.

A Kapuvári Hajdúk és Gartai Muskétások Hagyományőrsége nevében Áder Attila tartott látványos fegyver és viseletbemutatót, a gartai jubileumokról dr. Pintér Gábor, Gartáért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt. Pavlóczki Béla érdekességeket vonultatott fel az egykor különálló Garta történetéből, Szalay Balázs, a Rábaközi Helytörténeti Kutatók Társulata elnöke Esterházy Miklósról tartott előadást, Szekendy Alajos kántortanítóról pedig dr. Varga József beszélt. Az ebédet követően, zárásképp lehetőség volt a Gartai templom megtekintésére Varga György plébános vezetésével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában