Helyes az irány, amerre haladunk - Odoricsné Buthi Krisztinával, a kapuvári szociális központ vezetőjével beszélgettünk

Odoricsné Buthi Krisztina néhány napja a Belügyminisztériumban vette át a „Szociális munkáért” díjat Fülöp Attila és dr. Dukai Miklós államtitkároktól. E díj a szociális területen végzett kiemelkedő szakmai tevékenység jutalma.

– Nagy megtiszteltetés és öröm volt. Különösen jóleső érzés volt olyan szakemberek között lenni, akik sokat letettek az asztalra.

– Ha jól tudom, immár 25 éve dolgozik a segítő pályán. 
– Bizony, próbáltam is rendezni a gondolataimat, az elmúlt negyedszázad főbb mérföldköveit. Ez a díj olyan visszajelzése a munkámnak, amiért azt mondom, érdemes volt erre az útra lépni, és jó az irány, amerre haladunk. Örülök, hogy ezt észrevették. Ez nemcsak az én sikerem, a kollégáké is, hisz nélkülük nem tartanánk itt.

– Mik voltak a főbb állomások eddig az életében? 
– Kezdetben a szombathelyi kórházban dolgoztam osztályvezető főnővérként és megbízásom volt a kórházi szociális munkára. Segítő beszélgetéssel fordultunk azok felé, akiknek mentális problémájuk volt, segédkeztem az idősotthoni ellátás megszervezésében, vagy épp azoknak, akiknek nem volt hozzátartozójuk, és meg kellett szervezni, hogy a hazakerülésük után is legyen segítségük. Szerettem ott dolgozni, de az ingázás miatt éltem a lehetőséggel, mikor 2003-ban Beleden meghirdették a családsegítő szolgálat vezető pozícióját. Itt a szakmának egy, az eddigiektől eltérő oldalával ismerkedtem meg. Minden ember más, nem ugyanazok a problémáik, mindenkihez másképp kell fordulni, más a prioritás. Ezeket az évek során sajátítottam el, ezt nem lehet tankönyvből megtanulni. Kihívás volt vezetőként elvárásokat is támasztani, ugyanakkor motiválni a kollégákat. Akkoriban a szociá- lis szféra kezdett egyre jobban kiteljesedni, különböző ellátási formákkal kiegészülni. Fejlesztettük a szolgáltatásokat az idősellátástól kezdve a közösségi pszichiátriai ellátáson át a családi napköziig. Volt olyan év, hogy 48 település tartozott hozzánk. Aranykora volt ez a szociális szférának.

– Hat évvel ezelőtt aztán jött egy újabb nagy fordulat. 
– Ekkor kaptam a felkérést a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociá- lis Szolgáltató Központ vezetésére. Van bennem egyfajta bizonyítási vágy, hogy javítsam a folyamatokat, keresem az új lehetőségeket, a kihívásokat, ezért is vágtam bele. Szerencsés helyzetben vagyok, profi a pénzügyi csoport, és az önkormányzat mindenben támogatja az intézményt.

– Az elmúlt három év sok fejtörést okozhatott, kezdődött a Coviddal, jött a háború, menekülthelyzet, energiaválság. 
– Embert próbáló volt ez a három év. A Covid idején hiányoltuk a szociális szolgálat elismerését, amit a többi segítő szakma megkapott. Holott ránk is nagy teher nehezült az idősek ellátásától a napi bevásárlásig úgy, hogy azért a vírustól való félelem is munkálkodott a kollégákban. Aztán ott voltak az Ukrajnából a városba érkezett menekültek, akik Csermajorban kaptak átmeneti szállást. Volt, amikor napi 120 ember élelmezéséről kellett gondoskodni és a papírjaik intézése is a mi feladatunk volt. Más kultúrából érkeztek, más normarendszerrel bírnak. Vannak segítő szervek, akik támogatják a munkánkat, de a jelenlegi 48 menekült ellátásának megszervezése nap mint nap a mi feladatunk. Most pedig az energiaválság állít újra kihívás elé bennünket, mind az ügyfélkör, mind az intézmény működtetése oldaláról.

– Miben változott az ellátottak köre az elmúlt években? 
– Kilenc szakmai egységünk van, mindegyik élén megfelelő szakmai vezetővel. Folyamatosan kutatjuk, mire van igénye a lakosságnak. Megváltozott az ügyfélkör, anno inkább az anyagi problémák domináltak, sok volt az idős kliensünk. Az olló mára eléggé kinyílt, családi konfliktusok, gyermeknevelési problémák, szenvedélybetegségek, amikkel szintén foglalkoznunk kell. A pályázatok által sok új szolgáltatást indítottunk, és minél több szolgáltatást adunk, annál inkább bővül az ügyfélkör. Egyre több például a mediációt igénylők száma, de nagy az érdeklődés a pszichológiai tanácsadás iránt is. Nem is biztos, hogy a probléma lett több, inkább többen vannak, akik felvállalják. Részünkről a legfontosabb talán az elfogadás. Ha együttműködő a család, az már fél siker, hisz akkor nyitottak a probléma megoldására. Azt érzem nagy sikernek, ha az emberek mernek tőlünk segítséget kérni, mi pedig megtaláljuk a problémáikra a megfelelő szolgáltatásokat.