Nosztalgia

2022.10.04. 20:54

Emlékeket idéz fel a csornai Korona fényképe

1977-ben adták át a 16 millió forintos költségvetéssel megépített csornai Korona Szállót és Éttermet. A helybeliek nosztalgiával gondolnak a létesítményre, hiszen számos emlékük fűződik hozzá.

Cs. Kovács Attila

Az egykori „új” Korona étteremről került fel fénykép a közelmúltban a Képeken őrzött Rábaköz közösségi oldalra. A csoport tagjait megrohanták az emlékek, hiszen alig akad olyan család, amely valamilyen formában ne kötődött volna a város jelképének számító Koronához. Ki ott dolgozott, kinek a lakodalmát tartották az étteremben, ki a híres cigány- prímás, Cserfői Ödön muzsikájára emlékszik szívesen.

Az új Koronát a Korona Szálló helyére építette fel a Rábaközi ÁFÉSZ. 1977-ben adták át a beruházást. Korabeli lapok beszámolói szerint 16 millió forintba került, melyhez az Országos Idegenforgalmi Tanács 5 millió forint támogatást adott. A közös szövetkezeti alap 6 milliót biztosított, a városi tanács 1 milliót. A fennmaradó összeget az ÁFÉSZ saját forrásból teremtette elő. A Korona alapterülete 1300 négyzetméter volt. Helyet kapott benne tizenkilenc szoba, étterem, söröző, önkiszolgáló étterem. A berendezést a Balatoni Bútorgyár készítette.

Az ünnepélyes átadás előtt vita volt arról, hogy elég esztétikus-e az épület. Voltak, akik egysíkúnak, monotonnak tartották. Mindenesetre a csornaiak ma már visszasírják a Koronát. A szállót és éttermet ugyanis a rendszerváltás után lebontották.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában