Közélet

2022.08.17. 15:06

Drágul a menza Győrben

Rendkívüli közgyűlést tartottak tegnap a győri városházán. A kilenc napirendi pontból álló egyeztetés egyik fontos kérdése a nevelési-oktatási intézmények étkezési térítési díjai körüli áremelkedés volt. A javaslatot dr. Dézsi Csaba András polgármester terjesztette elő.

Munkatársunktól

Fotóillusztráció: MW

A közétkeztetést biztosító vállalkozó jelezte, hogy a nettó átlagkereset KSH szerinti 18 százalék feletti emelkedése, valamint az élelmiszerek árának bizonyos fontos szegmensekben – baromfihús, tojás, sajt, kenyér – 30 százalékot közelítő drágulása miatt szükségesnek érzi a díjak újratárgyalását annak érdekében, hogy a társaság meg tudja tartani dolgozóit. A tendenciákat látva a vállalkozó már június elején jelezte, hogy az elmúlt hónapok gazdasági eseményei komoly üzleti kockázatot jelentenek számára, és nem tudja a szolgáltatást a korábbi árakon biztosítani.

Dr. Dézsi Csaba András azt javasolta, hogy szeptember 1-jétől december 31-ig 10 százalékkal emeljék meg a nyersanyagnormákat, a rezsiköltségek kompenzációját, illetve hasonló mértékben a térítési díjakat is a közétkeztetésben és a gyermekétkeztetésben.

A változtatás 56 millió forint önkormányzati többlettámogatást igényel. A változtatást megszavazta a közgyűlés, ami szeptember 1-jén lép hatályba.

Szeptemberben már drágább

10 százalékkal emelkednek a térítési díjak a közétkeztetésben és a gyermek­étkeztetésben. A döntés 56 millió forint önkormányzati többlettámogatást igényel a szolgáltató felé.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában